Dér Heni egy hosszas bejegyzést tett közzé közösségi oldalán augusztus 20. után.

Dér Heni egy hosszas bejegyzéssel indította a hetet, amelyben megfogalmazta, hogy hisz abba, hogy a 360.000 követője között olyan emberek vannak, akik nem külsőségek alapján ítélik meg az embert. Továbbá hogy mindenki igyekszik kihozni magából a maximumot, és elfogadni, megszeretni a velünk született adottságainkat.

Erről Te sem maradhatsz le!

Hiszem, hogy tiszteljük egymást: elismerjük a tanulást, elfogadjuk a mások által megélt tapasztalatokat, nem kezdjük el ekézni és kéretlenül belekötni a másik életébe– fogalmazta meg bejegyzésében az énekesnő

Valamint írásában olvasható az is, hogy reméli, az augusztus 20.-ból nem csak a fikázás marad meg, majd megemlítette Tóth Gabit és Nagy Ferót is. Az énekesnőt sokan azért bántottak, mert ő lép majd fel el Ferenc pápa budapesti szentmiséje előtt. A Beatrice frontemberébe pedig azért szálltak bele a kommentelők, mert Kossuth- díjat kapott.

blikk

Hirmagazin.eu