Erdôtarcsa Nógrád megy legdélibb településeihez tartozik. Budapest felôl Aszód – Kartal – Verseg – Erdôtarcsa útvonalon érhetjük el. Salgótarjántôl Jobbágyi – Szarvasgede – Palotás – Héhalom – Erdôtarcsa az útvonalon.
Ez a község is sokat szenvedett a történelem során. Az 1633-34-es években csaknem elnéptelenedett. Azután új erôre kapott és kastélyok sora épült ebben a kis faluban. Az új kastély után kastélyos falunak nevezték. Ékes bizonyítéka annak, hogy Nógrád egykor a kisbirtokok, kastélyok, kúriák, úrilakok birodalma volt.
A második világháborút követôen a gazdátlanul maradt épületeket feldúlták, kifosztották. Az épületekhez tartozó kertek, parkok elvadultak, a fák jórészét kivágták.
1975-ben a megyei vezetés úgy döntött, hogy a meglévô parkok jelentôs részét védetté nyilvánítja, noha abban az idôszakban alig akadt Nógrád megyében szépen gondozott kastély.
A védetté nyilvánítás nagy segítséget jelentett, mert így sikerült elérni, hogy a parkok területét más célra nem lehetett igénybe venni és nem vághatták ki a meglévô fákat. A védelem alá helyezett parkokhoz tartozott a Dabasi-Halász Elemér-féle kastélypark is.
A kastélyt 1896-ban építették. Parkját a világ minden tájáról beszerzett fafajokkal telepítették.
Az arborétum növényanyagának fajlistáját 1957 májusában Papp József kertészmérnök állította össze, 108 fás növényfajt és változatot sorolt fel, néhány közülük: görög jegenyefenyô, páfrányfenyô, kínai boróka, henye kínai boróka, csüngô-gallyú lucfenyô, szürkefenyô, hegyifenyô, aranyos tiszafa, vöröslevelű korai juhar, szomorú gyertyán, hasogatott levelű mogyoró, kínai gyöngycserje, vérbükk, varázsmogyoró, magyar tölgy, amerikai mocsártölgy, muzsdalytölgy, aranyos tölgy, tornyostölgy, szaggatott levelű bodza, fodros sárga szil, szomorú szil.
A elsô telepítésbôl még jó néhány fa megmaradt. Szépek és egészségesek a kocsányos tölgyek, a platánok, a japánakác, a kertben és a gazdasági udvar körül a virágos kôris, a vérbükk, a fekete- és erdeifenyô, a dulászfenyô, a teltvirágú vadgesztenye. A park hosszú idô óta gondozatlan, elvadult.

Forrás: http://www.nograd.net/termeszet/term_ertek/erdotarcsa.html
Cím: Petőfi Sándor u. 1.
Tel: +36 (32) 478-050
E-mail: [email protected]
Web: www.nogradnet.hu