Ötmilliárd kilométerre a Földtől, a legtávolabbi ismert nagybolygón hatalmas vihar tombol. Ez a viharzóna valaha olyan hatalmas volt, hogy itt a Földön Bostontól Portugáliáig lefedte volna az Atlanti-óceán északi medencéjét. Ez a hosszú ideje aktív viharzóna azonban a NASA/ESA Hubble űrtávcsövének legfrissebb felvételei szerint ma már zsugorodik.
A Neptunusz hatalmas sötét viharait a NASA Voyager–2 űrszondájával fedezték fel az 1980-as évek végén. A felfedezés óta egyedül a Hubble űrtávcső kék hullámhosszakon elérhető felbontásával figyelhetőek meg ezek az örvénylések, melyek az évek során hol eltűntek, hol újból megjelentek. A Hubble az 1990-es évek közepén két sötét viharzónát fedezett fel, ám azok nem sokkal később megszűntek. 2015-ben tűnt fel a következő vihar, ami mostanra szintén leszállóágban van.
Hasonlóképp a Jupiter Nagy Vörös Foltjához, a forgásiránya alapján ez a képződmény is egy anticiklon, ami a jeges gázóriás légkörének mélyéről kavar fel anyagot a felszín közelébe. Ez lehetővé teszi a csillagászok számára a Neptunusz mélységi szeleinek a megfigyelését, amelyeket közvetlenül nem tudnak tanulmányozni. A sötét folt anyaga a záptojás szagát is adó hidrogén-szulfid lehet. „Ezek a részecskék is elég jól visszaverik a fényt, csak éppen valamivel sötétebbek a környező légkör anyagánál.” – értelmezi a viharok színét Joshua Tollefson, a University of California at Berkeley munkatársa, a megfigyelésekről szóló tanulmány társszerzője.
A Jupiter Nagy Vörös Foltjával ellentétben, ami ugyan maga is zsugorodik, ám már több száz éve tombol, a Neptunusz viharai mindössze néhány évig maradnak fenn. Ez az első olyan neptunuszi viharzóna, aminek sikerült elcsípni a lecsengését. „Nem tudjuk pontosan, hogy miképp keletkeznek ezek az örvények, és azt sem, hogy milyen gyorsan forognak.” – magyarázza Agustín Sánchez-Lavega, a Spanyolországban működő Baszk Egyetem kutatója, szintén a tudományos közlemény társszerzője. – „A legvalószínűbb magyarázat szerint ezek a viharok a keleti és nyugati szelek közötti nyírási zónában jönnek létre.”
A légörvény azonban nem egészen úgy viselkedik, ahogyan azt a csillagászok a korábbi kutatási eredmények alapján várták. „Sikerült elkapnunk a sötét örvény hanyatlását, és ez másképp zajlik, mint azt korábbi, jól ismert tanulmányok előre jelezték.” – kelti fel érdeklődésünket Michael H. Wong, a kutatócsoport vezetője, szintén a University of California at Berkeley kutatója. –„[Ray LeBeau, Tim Dowling és munkatársainak] dinamikai szimulációi szerint a Neptunusz anticiklonjainak a szélnyírás hatására az egyenlítő felé kellene sodródniuk. Azt vártuk, hogy amint az örvény az egyenlítő közelébe ér, ott feldarabolódik, és esetleg látványos felhőképződést indít be.”
Ám a bolygó déli féltekéjén felbukkant sötét folt inkább csak egyszerűen elhalványult ahelyett, hogy látványosan szétpukkant volna. Ez feltehetőleg a várakozásokkal ellentétes irányú sodródásnak a következménye: a viharzóna az egyenlítő helyett a déli pólus felé vándorol. A Jupiter Nagy Vörös Foltját a sok ellentétes irányú futóáramlás – a bolygó sávjai – tartják egy keskeny szélességi zónában. Ezzel szemben a Neptunusznak mindössze három sávját különböztetjük meg: egy nyugati irányút az egyenlítő mentén és két keleti irányút a pólusok körül. Az örvény így sokkal szabadabban tud mozogni a saját sávján belül.
„Csak a Voyager és a Hubble voltak képesek megfigyelni a Neptunusz légköri jelenségeit, közülük mára csak a Hubble maradt. Így egyedül ennek a távcsőnek az adataira támaszkodva kerülhetünk közelebb a Neptunusz időjárási rendszerének megértéséhez.” – teszi világossá Wong.
Forrás: HubbleSite
Képek: wikipedia, tamop412a.ttk.pte.hu
