Covid–19: újra oltani kellene

bddsz

A nemzetközi szakmai testületek szerint frissíteni kell a Covid–19 elleni oltóanyagok összetevőjét, ám egyelőre nem tudni arról, hogy Magyarország milyen oltóanyagot rendelt vagy rendelhet az őszi szezonra.

A szakma nem ismer adatokat a jelenleg zajló fertőzésekről

– írja a nepszava.hu.

Most a 60 év alattiaknál sürgető az immunitás megerősítése, az ő védettségük a legalacsonyabb – a többi között ez derült ki a Covid–19 elleni védőoltások eredményességét elemző kutatásból. A hazai háziorvosok bevonásával készült vizsgálat tanulságait Oroszi Beatrix, a Semmelweis Egyetem Epidemiológiai és Surveillance Központ Egészségbiztonság Nemzeti Laboratóriumának igazgatója ismertette az IME járványügyi konferenciáján. A szakember elmondta: a 60 felettiek védettségének becsült értéke „közepesen magas” (56,5 százalék). Összességében viszont kijelenthető, hogy az átoltottság és az immunitás, amit a védőoltásokkal a hazai lakosság az elmúlt években megszerzett, „korosodik”, azaz vészesen gyengül. Az oltások megerősítését ajánlja az omikron alvariánsaira frissített vakcinákkal az idei őszi-téli szezonra valamennyi nemzetközi járványügyi szervezet – olvasható a nepszava.hu-n.

A teljes cikket ITT találja.

SKYTING MAGAZIN

ElőzőFélelem és reszketés a somogyi faluban: éjszaka lassan aludni sem tudnak, akkora a pánik
KövetkezőFKF – 126 éve a tiszta Budapestért .., és évtizedes hagyomány van a fővárosi lakossági lomtalanításnak..
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás