A rehabilitáció időszakában a parlamentben és a kormányüléseken Panyi Miklós államtitkár és miniszterhelyettes látja el a feladatait. Rövid közleményt adott ki a Miniszterelnökség vasárnap kora...
Aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt jogerősen életfogytig tartó fegyházra ítélte a Győri Ítélőtábla azt a 27 éves férfit, aki meggyilkolta a húsz évvel idősebb, létgyermekes kolléganőjét...
Az M7-es autópályán, a Balaton felé, Velence térségében olyan köd volt, és vélheően a járművezetők nem tartották be az ilyenkor feltétlen szükséges közlekedési szabályokat, amelynek...
Túszul ejtette a nőismerősét egy kábítószer hatása alatt álló férfi Budapesten, egy VII. kerületi lakásban. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Főosztálya terrorcselekménnyel fenyegetés, felfegyverkezve elkövetett személyi...
Hamarosan lezárul a vizsgálat, mely azt hivatott kideríteni, hogyan kerülhetett bele a Kúriai Döntések című folyóiratba a kegyelmi botrányt kirobbantó határozat. Ismeretes, Novák Katalin köztársasági...
A sorompót is letörő sofőrnek nagy szerencséje volt, mert még pont át tudott hajtani az állomásra érkező vonat előtt. A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség közleményében azt...
A frissítéseknél jön a könnyítés. Már teszteli a Microsoft a Windows 11 várhatóan idén ősszel befutó 24H2 főverziójában érkező újítást, amelynek köszönhetően az operációs rendszer...
BUDAPEST (2024. február 27.) – Mindennapi életünk során számtalan eldobható, egyszerhasználatos csomagolóanyaggal kerülünk kapcsolatba. Ezek egy része megfordul a háztartásunkban is, de tudatosabb életvezetéssel drasztikusan...
Vártuk már a tavasz beköszöntét, a ragyogó napsütést és a szabadban eltöltött időt, miközben azon tűnődünk, hogy milyen új kerti bútorokkal gazdagítsuk környezetünket! Most az...
Orbán Viktor megköszönte a kormánypárti frakcióknak, hogy nem álltak fel a nemrég meghalt orosz ellenzéki politikusok tiszteletére. Előtte a párbeszédes Tordai Bence erre kérte az...
Egy ember meghalt, négyen – köztük egy gyermek – súlyosan megsérültek a vasárnap reggeli ködben-füstben az M7-es autópályán, a Velencei-tó magasságában történt balesetekben. Mint arról...
A leköszönő köztársasági elnök egy videóval búcsúzik. „Hálás vagyok azért, hogy a magyar nemzetet szolgálhattam!” – olvasható Novák katalin honlapján. Búcsúzom. A mai nappal véget ér köztársasági...
A parlament döntött: Svédország lehet a NATO 32. tagországa. Az orosz–ukrán háború kirobbanása után két észak-európai ország is úgy döntött, hogy feladja semlegességét, és elsősorban...
Megválasztotta Sulyok Tamást köztársasági elnökké az Országgyűlés hétfőn. Az Alkotmánybíróság elnöke, aki a tisztségre egyedüli jelölt volt, 134 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson. Sulyok...
A miniszterelnök napirend előtti szónoklatára az ellenzéki pártok vezérszónokai reagáltak. Gyurcsány Ferenc pedofilbarát miniszterelnöknek nevezte Orbán Viktort, Bedő Dávid pólóban jelent meg az ülésteremben, Simicskó...
A burnsville-i borzalom a gyilkos irónia miatt is be fog vonulni az USA bűnügyi krónikájába, és talán most is százezrek csóválják a fejüket. „Tanultam múltam...
Lionel Messi hatalmas botrányt okozott, miután sérülés miatt nem lépett pályára egy hongkongi edzőmeccsen az Inter Miami ázsiai turnéján. A világbajnok argentin sztárfocistáról és a...
Hatan kerültek kórházba az összecsapást követően. Késes támadás történt vasárnapra virradóra az észak-lengyelországi Gdansk egyik szórakozóhelye előtt, hatan megsebesültek. Az ügyben egy 24 éves magyar állampolgárt egy 30 éves...
Így zöldít a baloldal Káposztásmegyeren, avagy a „zöldítés” jegyében megmentettek egy gyomot az Óceánárok utca aszfaltozása közben… Nem húzták ki gyökerestől, mint ahogy ez szokott lenni,...
A miniszterelnök napirend előtti szónoklatával indult a tavaszi parlamenti félév. Az első ülésen választanak új köztársasági elnököt és hagyhatják jóvá a honatyák Svédország NATO-csatlakozásának magyar...
Az Oroszlányi Rendőrkapitányság 11040-157/65/2024. körözési számon eljárást folytat Gyuga Dávid eltűnése kapcsán. A 29 éves férfit 2024. február 16-a óta nem látta senki, azóta ismeretlen...
Leánykori nevén Chery, a formája bevállalós, és nem akarja a vevőre erőltetni a zöld jövőt: az Omoda 5 villany- helyett 1,6-os, turbós benzinmotorral is választható....
Kitörő lelkesedéssel és egyedi ajándékokkal várták a DFVE utánpótlás csapatai a világbajnokságon ezüstérmes és olimpiai részvételét kiharcoló női vízilabda-válogatott dunaújvárosi játékosait és a szakmai stáb...
Tűz volt egy társasházi lakásban Budapest III. kerületében, a Hévízi úton. Az első emeleti lakás nappalijában öt négyzetméteren berendezési tárgyak égtek. A helyszínre riasztott fővárosi hivatásos tűzoltók egy vízsugárral...
A nagyobb látogatói élmény eléréséhez sütiket használunk.
Bővebben