Home Főhírek Külföld Bűnözök is voltak a partra szállt migránsok között

Bűnözök is voltak a partra szállt migránsok között

byznysnoviny.cz

Az olasz parti őrség Diciotti nevű hajóján Olaszországba szállított illegális bevándorlók nem küldhetők Albániába, vagy más országba akaratuk ellenére – jelentette ki Natasha Bertaud bizottsági szóvivő csütörtökön. Kiderült, a hajóról partra szállított migránsok között négy embercsempész próbált meg elvegyülni.

byznysnoviny.cz

A szóvivő hangsúlyozta, a tagállamoknak számos tényezőt kell figyelembe venniük a migránsok más országok közötti szétosztása estén, beleértve azt is, hogy az érintett beleegyezik-e, hogy az adott országba szállítsák, vagy sem. Az áthelyezés természetesen rendben van, ha az illető jóváhagyja azt – közölte.

Az Albániába való szállítás esetén azt is figyelembe kell venni, hogy az ország nem tartozik az Európai Unióhoz és nem rendelkezik megfelelő menekültügyi rendszerrel – tette hozzá. Az olasz parti őrség hajója augusztus 20-án kötött ki a szicíliai Catania kikötőjében. Fedélzetéről csak a vasárnapra virradó éjszaka szállhattak ki a migránsok, akik közül százat az olasz püspöki kar (Cei), 20-20 főt pedig Albánia és Írország fogadna be.

További 25, tuberkulózissal fertőzött migránst olasz kórházakban ápolnak. A migránsokat először a szicíliai Messina regisztrációs központjába vitték, innen osztják szét őket. A hajóról leengedett menedékkérőket emberi jogi aktivisták nagyjából 30 fős csoportja fogadta „Szívesen látunk” feliratú transzparenseket lengetve.

Bűnözök is voltak a migránsok között

Ugyanakkor egy vizsgálóbíró a szicíliai Messinában csütörtökön fenntartotta négy feltételezett embercsempész hatósági őrizetét, aki 137 migráns közé vegyülve a Diciotti fedélzetén érkezett Olaszországba.

A gyanúsítottak három egyiptomi és egy bangladesi állampolgár. A vádak szerint ők négyen irányították azt a hajót, amelyről a Diciotti felvette a menedékkérőket. A férfiakat a többi között emberkereskedelemmel és nemi erőszakkal is vádolják.

Olasz nyomozók szerint az illegális bevándorlók a földközi-tengeri átkelésért fejenként 2000 és 4000 euró közötti összeget fizettek az embercsempészeknek, akik a fedélzetre vett nőket meg is erőszakolták.

Forrás: MTI

ElőzőMoldova már kész az uniós csatlakozásra
KövetkezőNem sikerül megfékezni a nyugat-nílusi láz terjedését a Balkánon! Két magyar áldozata is van! Oszd meg!
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás