Home Főhírek Belföldi hírek Budapest rózsaszínbe borult tegnap

Budapest rózsaszínbe borult tegnap

hirmagazin 2015 06 07 064308
2015. 06. 06.
forrás: MTI

Ismét sétával hívták fel a figyelmet a mellrák megelőzésére. A menet résztvevői a 3,7 kilométeres táv megtétele után az összefogás jelképeként rózsaszín léggömböket engednek fel.

Az egész napos programon bemutatkoznak a mellrákellenes harcban részt vevő szervezetek, alapítványok, egyesületek és önszerveződő csoportok, a Széchenyi István téren felállított nagyszínpadon rendezett kerekasztal-beszélgetések során pedig neves szakértők és orvosok osztják meg a betegséggel kapcsolatos tapasztalataikat a közönséggel.

A mellrákellenes séta résztvevői rózsaszín lufikkal vonulnak a Lánchídon 2015. június 6-án. A szervezők a mellrák megelőzésének fontosságára kívánják felhívni a figyelmet. MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

A nap kiemelt eseménye a térről kora délután indult mellrákellenes séta, amelynek során a több ezer résztvevő dobszó kíséretében, számos közismert művész és közszereplő vezetésével vonul végig a Lánchídon, majd a Duna budai oldalán a Döbrentei térig, onnan pedig az Erzsébet hídon és a pesti rakparton keresztül vissza a Széchenyi István térre. A rózsaszín menet résztvevői a 3,7 kilométeres táv megtétele után az összefogás jelképeként rózsaszín léggömböket engednek fel.

A téren egész nap várják az érdeklődőket: a Női Akadémia sátrában neves előadók osztják meg gondolataikat a női lét kihívásairól, az Angyalműhelyben Ördög Nóra és Törköly Erika beszélgetnek meghívott vendégeikkel, délután pedig szó lesz az otthoni munkavállalásról, a női szerepek sokaságáról és az egyensúly megteremtéséről, valamint a mindennapi stresszkezelésről is. Az életmódsátor programjain a résztvevők hasznos tippeket kaphatnak a sminkeléshez, arcápoláshoz, helyes étkezéshez, stílusos öltözködéshez, de még a családi fotók elkészítéséhez is, az asztrológia sátorban pedig grafológus és jós fogadja a vendégeket.

A gyerekek az Alma együttes és a Salátabár produkciója mellett kipróbálhatják az óriás társasjátékot, a távirányítós kisautópályát, az ugrálóvárat vagy éppen az aszfaltrajzolást, a férfiak pedig erőpróbán vehetnek részt, vagy dartsban és csocsóban mérhetik össze ügyességüket. Az egész napos programot Tóth Vera, Vastag Csaba és a Back II Black fellépése zárja.

Exit mobile version
Megszakítás