Home Főhírek Belföldi hírek Bronzkori és Árpád-kori leleteket találtak a régészek Baja határában

Bronzkori és Árpád-kori leleteket találtak a régészek Baja határában

Bronzkori telepnyomokat, valamint Árpád-kori bogrács- és fazéktöredékeket, egy kemence omladékait és egy sírt is találták a régészek egy Baja határában zajló építkezésen – tájékoztatta Keszthelyi Orsolya ásatásvezető régész az MTI-t.

A Kecskeméti Katona József Múzeum munkatársa elmondta: a terület környéke már a hetvenes évek óta régészeti lelőhelynek tekinthető, az akkori feltárás során ugyanis a régészek egy avar kori temető maradványaira leltek.

A mostani területen, Baja határában, az 51-es számú főút mellett zajló építkezésen, ahol a Mogyi-gyár készáruraktára és mázsarakodója épül, december óta dolgoznak a szakemberek. A régészeti megfigyelés munkálatai során egy kemence omladéka mellett egy bogrács- és fazéktöredékeket rejtő Árpád-kori hulladékgödör került elő.

A terület nyugati részén őskori telepnyomokra: gödrökre és árkokra bukkantak, amelyben szintén edénytöredékeket találtak.

A régész szerint, a leletek mindenképpen egy néhai település nyomaira utalnak, vagyis feltehetően már az őskorban is éltek az egykor vízfolyásos, mocsaras területen, illetve a löszös, homokos dombháton. Baja területéről egyébként már korábban is kerültek elő az őskorból származó leletek, így a most megtalált maradványok is adatokkal szolgálnak a kor történetének pontosabb megismeréséhez.

A terület keleti-északkeleti részén egy sírt és benne egy szinte teljes emberi csontvázat is találtak a régészek. Az elhunyt mellé azonban nem helyeztek el használati tárgyakat, nem találtak edényeket, fegyvereket, sem viseleti elemeket és ékszereket sem, ezért nagyon nehéz meghatározni, hogy milyen korszakból is származhat. A nyugat-keleti tájolás azonban a kora Árpád-korra és a bronzkori halomsíros kultúrára volt jellemző – magyarázta a szakember.

Keszthelyi Orsolya elmondta: a megfigyelést a földmunkák befejezéséig folytatják. Később a leleteket a kecskeméti múzeumban restaurálják, majd a bajai Türr István Múzeumba kerülnek.

Forrás: MTI

ElőzőÁramárak: előzött Magyarország a toplistán
KövetkezőTeljes döbbenet New Yorkban: Mindenki erről a magyar lányról beszél
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás