Három éve, 2018-ban egy emberként állt ki az ország a párját késsel nyakon szúró Kertész Ágnes mellett. A nagy szerelemnek indult párkapcsolat megromlott, Ágnes élete rémálommá vált. Végül a vád szerint kábítószert kevert a férje italába és megkéselte. Most kegyelmet kapott.

Médiánk megtudta: kegyelmet kapott Áder János köztársasági elnöktől Kertész Ágnes. A megrázó üggyel elsőként lapunk foglalkozott. Az édesanya azután fordult végső elkeseredésében Áder Jánoshoz, miután a bíróság emberölési kísérlet miatt 10 évnyi fegyházra ítélte.

Az ítélet szerint: Ágnes kábítószert tett férje italába, majd többször megszúrta. A férfi életveszélyes sérüléseket szenvedett. Ágnes hiába próbálta a bíróságon bizonyítani, hogy több éve bántalmazó kapcsolatban élt és a férje válogatott pszichés módszerekkel kínozta őt, érveit nem vették figyelembe.

A pár közös kislányát évek óta az apuka neveli. A férfi Ágnes elmondása szerint teljesen ellene hangolja gyermeküket.

– Lapjuk információját megerősíthetem, Ágnes valóban kegyelemben részesült. Áder János döntése értelmében 10 év helyett csak ötöt kell leülnie és azt sem fegyházban hanem fogházban – reagált lapunknak a híre Ágnes korábbi ügyvédje, Dr.Lichy József, aki még annak idején beadta a kérelmet.

Mindenki ezt olvassa most!

Médiánk akkor részletesen megírta, a vád szerint az asszony kábítószert kevert volt férje italába, majd a szinte magatehetetlen férfit többször megszúrta. A vádiratban az szerepelt, hogy Kertész Ágnes egy gamma-hidroxibutirátot, GHB-t, ismertebb nevén Ginát csempészett a férj italába, majd a kábult embert egy 20 centis késsel háromszor megvágta a nyakán.

Közös gyermekük a fürdőszobában volt a bűncselekmény ideje alatt.

Ezzel szemben Ágnes állítja: soha nem akarta bántani gyermeke apját, a férfi saját magát sebezte meg, s amikor ő ezt észrevette, odament hozzá, majd dulakodni kezdtek, amelyben mindketten súlyos sérüléseket szereztek.

A bíróság első és másodfokon sem hitt Ágnesnek, így 2019-ben megkezdte büntetését.

A családon belüli erőszak tipikus példája, ami velem történt, de ez nem érdekelte a bíróságot – mondta bevonulása előtt a Blikknek Ágnes. – A volt párom évekig terrorban tartott, lelkileg megnyomorított, végül pedig ezzel az őrült akciójával börtönbe juttatott. A legjobban nem is az fáj, hogy évekre bezárnak, hanem az, hogy addig nem láthatom a gyermekemet – mondta akkor.

Mindenki ezt olvassa most!

Ágnes 10 évet kapott, és még börtönbe vonulásakor ügyvédje útján Áder Jánostól kért kegyelmet.

blikk

Hirmagazin.eu