Home Főhírek Belföldi hírek Bővülnek az áldozatok jogai a büntetőeljárásban

Bővülnek az áldozatok jogai a büntetőeljárásban

forrás: MTI

A bűncselekmények áldozatainak pszichológiai, érzelmi segítését is előírja az az európai uniós irányelv, amelynek átvételéről kedden egyhangúlag, 161 igen szavazattal döntött a parlament.

A bűncselekmények áldozatainak jogairól szóló, Trócsányi László igazságügyi miniszter kezdeményezte törvénymódosítás szerint a büntetőeljárás során nagyobb tájékoztatást kell nyújtani a sértetteknek. Ezt segíti, hogy akár e-mailben is tájékoztatható lesz az ügyfél.

A jövőben 24 órás telefonos segélyvonal biztosítja, hogy az áldozatok azonnal segítséget kaphassanak. Bővül azon családtagok köre, akik gyakorolhatják a sértetti jogokat, a jövőben ezt már a testvér is elláthatja. Ha azonban több lehetséges hozzátartozó is van, akkor ki kell jelölniük maguk közül azt, aki elvégzi ezt.

Zárt tárgyalást akár a sértett is kezdeményezhet a saját védelme érdekében, a különleges bánásmódot igénylő sértett pedig azt is kérheti, hogy kihallgatásakor az elkövető ne legyen jelen a tárgyalóteremben.

Nemi erkölcs elleni bűncselekmény esetén kezdeményezhető, hogy a sértettet egy vele azonos nemű ember hallgassa ki. Ha szükséges, ingyenesen kell jelnyelvi tolmácsot biztosítani az eljárás során azoknak, akik ezt kérik vagy akiknek szükséges.
A törvénymódosítás önkéntesek bevonására is lehetőséget ad az áldozatsegítésben.

A törvény november 1-jén lép hatályba.

Változik a biometrikus adatok kezelése a bűnügyi nyilvántartásban

Hatékonyabbá és olcsóbbá válhat a bűnügyi nyilvántartás azzal, hogy a jövőben a biometrikus adatok emberekhez és nem az ügyekhez kapcsolódnak, vagyis az azokhoz tartozó azonosító kódok a személyazonosító adatok és a fényképek nyilvántartásába kerülnek. A bűnügyi nyilvántartásról szóló jogszabály módosítása nyomán nem kell minden egyes eljárásban új DNS-mintát venni.

A változtatásokat egyhangúlag, 161 igen szavazattal fogadta el az Országgyűlés kedden.

A módosítás értelmében nem kell új DNS-profilt alkotni, ha az érintettnél a hatóság már rögzített két megfelelő mintát. Mivel eddig az ujj- és tenyérnyomathoz, valamint a DNS-mintához tartozó azonosító kódokat ügyhöz és nem emberhez kötötten kezelték, akkor is levették azokat, ha már szerepeltek a nyilvántartásban. A változtatással az előterjesztő igazságügyi tárca szerint 20-40 millió forint is megtakarítható, és csökken a kutatóintézetek leterheltsége.

Az ujj- és tenyérlenyomatok esetében megmarad a jelenlegi mintavételi eljárás, mivel ezek az életkorral vagy külső körülmények miatt változhatnak.

Az összes biometrikus adat megőrizhető a bűnügyi nyilvántartási rendszerben mindaddig, ameddig az érintett bűnügyi adatai is a nyilvántartásban szerepelnek, ami szintén növelheti a későbbi személyazonosítás hatékonyságát.

Az úgynevezett bérrabság gyakorlata elleni fellépést szolgálja olyan elektronikus berendezések rendszerbe állítása, amelyek segítségével elektronikus úton, rövid idő alatt ellenőrizhetővé válik az érintettek nyilvántartás szerinti ujjnyomata

 

Exit mobile version
Megszakítás