Feltételesen volt szabadlábon, amikor a gyilkossági kísérletet elkövette.

Miután jó magaviselete miatt kiengedték a börtönből, kis híján meggyilkolta lakótársát a börtönviselt férfi Dunakeszin.

P.P.P-t 2017 júniusában engedték feltételesen ki a börtönbő. Élettársával egy lakókocsiba költöztek. Két évvel később megismerkedett későbbi áldozatával, akivel akkor még jól bánt, hiszen befogadta, hogy ne kelljen hajléktalanként élnie.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

Ám hamarosan viták pattantak ki abból, hogy a befogadott férfi gyakran hagyott maga után rendetlenséget, és nem is dolgozott. A viszony aztán annyira elmérgesedett, hogy már meg is verte a befogadott hajléktalant P. P. P., 2020 nyarán pedig egy vacsora után leszúrta.

Aznap a korábbi hajléktalan ebédet főzött a lakókocsiban, nem sokkal később pedig, amikor a tettes megérkezett, piásan nekitámadt, hogy miért nem mosogatott el maga után. Eközben meg is rúgta, majd fogott egy kést, és mellkason szúrta, ezek után pedig kereket oldott. Ellátást a megsérült férfi csak másnap kapott: a Vöröskereszt munkatársa hívta a mentőket, akik kórházba vitték, így sikerült megmenteni az életét.

A bíróság szerint a sérülések ugyanakkor életveszélyesnek minősültek, és kizárólag a véletlenen múlt, hogy P.P.P. áldozata túlélte a támadást.

Kedveld és ajánld a Hirmagazin.eu Online Médiát!

A férfi ráadásul az ítélethirdetés alatt is botrányosan viselkedett: többszöri rendbontás miatt kétszer is kivezettette a bíróság. 

Az ítélet ugyanakkor nem jogerős, mindkét fél fellebbezett, az ügyész súlyosabb, a védőügyvéd pedig felmentő ítéletért.

borsonline

Hirmagazin.eu