Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Botrány egy budapesti bevásárlóközpontban: rendőrök vitték el a dühöngő férfit

Botrány egy budapesti bevásárlóközpontban: rendőrök vitték el a dühöngő férfit

Nyitókép: police.hu

Őrjöngő férfi miatt vonult ki a rendőrség az egyik budapesti plázába.

Rendőröket kellett hívni a XI. kerületben található Allee Bevásárlóközpontba szombaton, miután egy férfi agresszíven viselkedett – erősítette meg az Index kérdésére a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK).

A férfi a pláza éttermi szintjén kezdett el őrjöngeni, majd dühében egy széket is ledobott az emeletről.

Hat embernek kellett megfékeznie a dühöngő embert szombat este.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság megerősítette a lap információit: a rendőrségre február 3-án 20 óra 10 perc körül érkezett bejelentés, miszerint egy XI. kerületi bevásárlóközpontban egy férfi agresszíven viselkedik. A kerületi kapitányság rendőrei a férfival szemben intézkedtek, akit állapota miatt a mentők kórházba vittek – ismertette a BRFK.

Garázdaság gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak a férfi ellen, aki jelenleg is kórházban van.

A gyanúsítotti kihallgatása még nem történt meg.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőVizes vb – Rasovszky aranyérmes, Betlehem olimpiai kvótás 10 kilométeren
KövetkezőRepülő tankokat kért Washingtontól az ukrán kémfőnök
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás