Nemcsak emberi méltóságában alázták meg, fizikailag is bántalmaztak egy vevőt egy budapesti bevásárlóközpont áruházában.

A sértett csak azért nem tett feljelentést, mert nem akart rendőrségi kihallgatásokra, szembesítésekre, bíróságra járni. Maga a bántalmazó is tudta, hibázott, már a helyszínen kifizette a vevőt ért kárt.

Bár László elállt a jogi lépésektől, úgy érezte, nem tarthatja titokban a történteket, nehogy más vevőknél is megismétlődhessen az őt ért méltánytalanság.

K. László a VIII. kerületi Corvin sétányon levő Lidl áruházba tért be. Egy akciós terméket keresett, nem volt szerencséje, már elfogyott a portéka. Nem vásárolt semmit, elindult kifelé. Már túlment a pénztárakon, nem is gondolta volna, hogy egy pillanattal később élete legkellemetlenebb perceit kell átélnie.

– Nyugodtan léptem ki, az egyik zsebemben egy másik üzletben vásárolt termékkel, annak a blokkjával, amikor elém pattant egy ember – osztotta meg a Blikk-kel a történteket.

– Nem hordott a férfi egyenruhát, nem volt jelvénye, azonosító kártyája, nálam 30 kilóval nehezebb, 20 centivel magasabb lehetett. Tegezve, megvető hangsúllyal közölte velem, hogy biztonsági őr, én pedig loptam, azonnal pakoljam ki a zsebeimet. Megfagyott a levegő körülöttünk, a vásárlók, pénztárosok úgy néztek rám, mintha körözött gyilkos lennék, majd elsüllyedtem a szégyentől.

Szólj hozzá! Mondd el a véleményedet, mert nekünk fontos a véleményed, mert a Hirmagazin.eu Online Média olvasója vagy, és mi megbecsüljük olvasóinkat!

A vélemény szabadon kijelenthető, így nincs jó – vagy rossz vélemény, minden vélemény a maga nemében ÉRTÉK!

Osztd meg a cikket, ha tetszett, hogy mások is elmondhassák a véleményüket!

Hirmagazin.eu

blikk

Hirmagazin.eu