Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Borzasztó, ezt tette egy győri rab a cellatársával

Fogva tartásuk óta terrorizálta és különféle módokon megalázta zárkatársát egy férfi.

A Győri Járási és Nyomozó Ügyészség vádirata szerint az előzetes letartóztatásban lévő győri férfi a tavalyi év elején megverte, kifosztotta és megerőszakolta cellatársát egy Győr-Moson-Sopron megyei büntetés-végrehajtási intézetben.

A vádirat szerint a két férfi előzetes letartóztatás miatt került be a büntetés-végrehajtási intézetbe, ahol 2017. február 20-án közös zárkát kaptak.

Először csak kivette az alvó sértett párnája alól a szekrényének a kulcsát, majd a szekrényből eltulajdonította a sértett több dolgát: tisztálkodási szereket, dohányzáshoz szükséges eszközöket, ruhaneműt.Ezután többször bántalmazta a sértettet, ezeket az eseteket „edzésnek” nevezte.

A negyedik nap után pedig már szexuális kapcsolatot is akart a rabtársától, aki ezt határozottan visszautasította. Mivel ezt a férfi nem fogadta el, ezért bántalmazta, kézzel és egy székkel is többször megütötte, megrugdosta.  A sértett – a bántalmazástól erejét vesztette – ezért a vádlott többféle szexuális aktusra is rákényszerítette a csaknem magatehetetlen sértettet.

Az ügyészség a vádlottat három bűncselekménnyel: szexuális erőszakkal, kifosztással és minősített testi sértéssel vádolja. Vele szemben akár 12 év szabadságvesztés is kiszabható.

Forrás: Ripost

Kapcsolódó hírek

Egyre több a vadkiugrás, amiből egyre több baleset keletkezik, mint az elmúlt napokban, a Tolna vármegyei 6-os úton is..

Géza

Legfrissebb rendőri, rendőrségi hírek, információk, innen: Magyar Rendőrség hivatalos honlapja, Zsaru Magazin, Interpool, Europool, FBI, valamint FBI és a Magyar Rendőrség együttműködése, FBI-összekötők Magyarországon, Közös műveletek és eredmények, Nemzetközi együttműködés és határon átnyúló bűnügyek .. Bármire kíváncsi vagy, írj nekünk és felkutatjuk, ami Téted érdekel!

Géza

Győri nyomozóink az állampolgárok közreműködését kérik az ismeretlen fiatalember azonosításához.

Géza