Egy 58 éves férfi erőszakolta meg a kislányt.

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság szexuális erőszak megalapozott gyanúja miatt egy 58 éves dombóvári férfit vett őrizetbe.

A férfi a nyomozás adatai szerint június első napjaiban közös filmnézés ürügyén autójába csalt egy, a lakókörnyezetében élő 10 éves lányt, akit arra kényszerített, hogy vetkőzzön le, majd szexuálisan közösült vele.Ezt követően a lány menekülni próbált az autóból, ám a férfi ekkor kést szorított a nyakához, hogy azt megakadályozza. A gyermeknek végül sikerült elhagynia a járművet.

A rendőrök a férfit elfogták, előállították, majd gyanúsítotti kihallgatása után őrizetbe vették és azt is szeretnék elérni, hogy előzetesbe kerüljön. Ezt majd az ügyészség indítványozza a rendőrség kérésére, és a bíróság dönti el, így lesz-e.

Az ügyben a további eljárást a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le – írta a police.hu.

Forrás: police.hu.