Milánó — Bomba formában futballozik Cristiano Ronaldo (35) a Juventusban.

Az ötszörös aranylabdás portugál csillag mentette meg a vereségtől klubját, amely az Olasz Kupa elődöntőjének első meccsén 1-1-re végzett a Milan otthonában. A csatár a 91. percben, tizenegyesből szerezte meg együttese egyenlítő találatát, a torinóiak így kedvezőbb helyzetből várhatják a március 4-én sorra kerülő hazai visszavágót.

Ronaldo a 2019–2020-as idényben őrült mennyiségben termeli a gólokat: a bajnokságban 20 meccsen 20-szor volt eredményes, míg az Olasz Kupában két találkozón kétszer talált a kapuba. A Bajnokok Ligájában hat mérkőzésen két gólja van.

Csapattársai közül a kapuslegenda, Gianluigi Buffon (42) is áradozik róla.

– Mit is mondhatnék Cristianóról? Csak a legjobbakat. Igazi bajnok, aki a legnehezebb pillanatokban mutatja meg, mekkora vezér. Bevallom, az, hogy a csapattársa lehetek, az egyik fő indok volt arra, hogy visszatérjek a Juventushoz – fogalmazott a focista.

Maurizio Sarri (61), a Juve vezetőedzője szerint csapata a Milan ellen megmutatta, képes küzdeni.

– Remekül helytálltunk, szorult helyzetből, hátrányból jöttünk vissza. Mindent megteszünk azért, hogy fejlődjünk. A futballban van, hogy nagyon megy a játék egy csapatnak, és van, hogy nagyon nem. Azért dolgozunk, hogy csúcsformába lendüljünk

– mondta az olasz tréner.

Ronaldo/ Fotó:  GETTY IMAGES Ronaldo/ Fotó: GETTY IMAGES

blikk, Hirmagazin.eu