A 88-as út közelében fekszik, Sárvártól kb 8 km-re. Porpác és Csénye települések veszik körül.

A település határában vezetett a Savariát Arrabonával összekötő régi római út, de már korábban is lakták a környéket, mint azt a határban említett valószínűleg őskori halomsír mutatja. A Kőris-patak mentén települt falu neve, mint a legtöbb falué személynévi eredetű. Ugyan oklevelesen csak 1325-ben bukkan fel, de török eredetű nevének típusa alapján már a honfoglalás óta lakhatták. Határában került elő egy XI. századi ezüstpénz-lelet. Elrejtését a németek 1051. évi Magyarország elleni hadjárata indokolhatta. Jó népességmegtartó erejét annak köszönheti, hogy határában épült a „Porpác” nevű vasútállomás, ahol elválik a Szombathely-Csorna és a Szombathely-Celldömölk vonal.

Középkori eredetű, Szent Ferenc titulusú temploma többszöri átépítésen esett át. Ajtaján a XX. század elején készült fafaragás Szent Istvánt és Szent Lászlót ábrázolja.

Bögöt a török kiűzése után indult igazán fejlődésnek.

Cím: Bögöt Tóth György u. 12.
Tel: +36 (95) 311-050
E-mail:
Web: