Home Külföld Kiemelt külföldi hírek Biden Navalnij özvegyével találkozott, és egy sor orosz szankcióra készül

Biden Navalnij özvegyével találkozott, és egy sor orosz szankcióra készül

Joe Biden Julija Navalnajával és Navalnij lányával – Fotó: Fehér Ház / Reuters

A börtönben meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető feleségével, Julija Navalnajával és lányával, Dasával találkozott csütörtökön Kaliforniában Joe Biden, írja az MTI. Az amerikai elnök „hihetetlen bátorságú emberként” jellemezte Navalnijt, majd hozzátette, hogy Washington széles körben tervez további szankciókat kivetni Oroszországra. „Holnap szankciókat fogunk bejelenteni Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen, aki felelős a haláláért” – jelentette ki Biden csütörtökön.

Victoria Nuland megbízott külügyminiszter-helyettes a nap folyamán közölte, hogy szankciók „százait” tervezik a napokban bejelenteni azok ellen, akiket felelősnek tartanak Navalnij haláláért.

Nuland azt mondta, a legtöbb büntetőintézkedés „Putyin hadigépezetét” fogja sújtani bezárva a szankciós rendszeren lévő hézagokat. A szankciók bevezetését az ukrajnai háború kitörésének második évfordulójára, február 24-re időzítik.

Közben Navalnij anyja, Ljudmila Navalnaja megnézhette fia holttestét, ezt múlt péntek óta próbálta elérni. Navalnaja a YouTube-ra feltöltött videóban arról beszélt, hogy bevitték a halottasházba, és a halotti anyakönyvi kivonatot is aláírta, de a fia holttestét továbbra sem kapta meg. A Putyin-rendszer legismertebb kritikusa, Alekszej Navalnij február 16-án, 47 évesen halt meg az északi sarkkör közelében, Oroszország egyik legszigorúbban őrzött börtönében. A halál hivatalos időpontja 14:17 perc.

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőAzonnal visszahívta a Temu ezeket az eszközöket, robbanást és lakástüzet okozhatnak
KövetkezőEurópa történelmének egyik kincse ez a rejtélyes lelet – képek
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás