Hirmagazin
Image default
Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó

Bekattant egy idegbete.. – Húsklopfolóval rongált Budapesten: több mint kétmillió forint kárt okozott – videó

A vád szerint egy 24 éves férfi tavaly áprilisban Újbudán, a Kelenföldi pályaudvarnál és az Etele téren egy húsklopfoló bárddal több csomag-, illetve jegykiadó automatát, valamint egy hirdetőtáblát is megrongált. A férfi a rongálással összesen több mint 2 millió forint kárt okozott.

A vádirat szerint a 24 éves férfi 2021. április 5-én hajnalban a XI. kerület, Kelenföldi pályaudvar aluljárójában ittasan, egy húsklopfoló bárddal betörte több jegykiadó automata kijelzőjét, valamint egy csomagautomata kijelzőjét és érintőképernyőjét.

A vádlott továbbá a pályaudvar területén egy hirdetőtábla üvegfelületét, valamint az Etele téren egy csomagkiadó automata érintő képernyőjét is betörte.

A vádlott dühöngő, agresszív magatartását a buszvégállomás biztonsági szolgálata észlelte, majd amikor követni kezdték a vádlottat, az futva elmenekült.

A vádlott a rongálással 5 társaságnak, összesen több mint 2 millió forint kárt okozott.

A Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség a férfit rongálás bűntettével, illetve vétségével vádolja. A kerületi ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság az ügyben tárgyalás mellőzésével hozzon érdemi döntést, a vádlottal szemben büntetővégzéssel börtönbüntetést szabjon ki, amelynek végrehajtását próbaidőre függessze fel – olvasható a Fővárosi Főügyészség sajtóközleményében.

Fővárosi Ügyészség

blikk, youtube

Hirmagazin.eu

Kapcsolódó hírek

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda: Otthoni droglabort számoltunk fel! .. Köszönjük rendőreink áldozatos munkáját! – képek, videó (18+)

Géza

Elfajult a Pride-tüntetés: Szabó Bálint át akarta úszni a Dunát, végül rendőreink mentették ki és újra kellett éleszteni.. – videó (18+)

Géza

Figyelem! Eltűnt a 17 éves Vidák Naomi Zseraldina! Rendőreink a lakosság segítségét kérik! .. Oszd meg, segítsük ezzel is a leány felkutatását!

Géza