Michael kezdettől fogva cumisüvegből etette a kis mókust, aki mára a háziállatukká vált.
Christina és Michael önkéntesként vadon élő állatok rehabilitációjával foglalkoznak, így előfordul, hogy egy-egy jószág az otthonukban lakik, amíg szükséges.
Két évvel ezelőtt befogadtak egy mókust, aki elveszítette a fészkét, amikor a fájának otthont adó erdőt kivágták egy New York-i építkezés miatt.
Hamarosan kiderült, hogy az állat anyai örömök elé néz. Egy nap, amikor Michael hazaért a munkából, furcsa kupacot pillantott meg az ágyán.
Kiderült, hogy a botokból, száraz fenyőágakból és más gallyakból eszkábált halom valójában egy fészek, amelyben a mamamókus a kicsinyeit elhelyezte.
Sajnos hamarosan elhagyta őket, és nem tért vissza hozzájuk, így a befogadó pár minden igyekezete ellenére csak egyetlen kölyök maradt életben. Ő viszont szépen cseperedett, és velük maradt: a Thumbelina nevet kapta, és ma már felnőtt mókusként élvezi a házi kedvencek gondtalan mindennapjait.
Amikor anyjuk elment, és nem jött vissza értük, a kismókus testvérei sajnos nem maradtak életben.
Thumbelina viszont erősnek bizonyult, és nála sikerrel járt Christina és Michael szerető gondoskodása.
Mivel azonban egyetlen mókus sem volt mellette, egészen más lett a személyisége, mint az erdei fajtársainak.
Sokkal hosszabb ideig élt kizárólag tejen, mint más mókusok, és az ugrálás sem áll közel hozzá – szívesebben sétál.
Míg a többi mókus profi módon mászik fára, addig Thumbelina szívesebben csücsül az emberek vállán vagy tenyerén, esetleg egy puha bútordarabon.
A sok pihenésnek köszönhetően egy igencsak pufi mókus kerekedett belőle.
Persze, a gazdik odafigyelnek az egészségére, és igyekeznek mozgásra ösztönözni a szobamókust.
Korábban megpróbálták összehozni őt más mókusokkal, de Thumbelina jobban kedveli az emberek társaságát.
Nem csoda, hiszen születésétől fogva emberek veszik körül, míg mókusokkal alig találkozott.
A lényeg, hogy minden kezdeti viszontagság ellenére boldog, kiegyensúlyozott szőrmók lett belőle.
