Négynapos túránk során kiderült, hogy délnyugati szomszédunk rengeteg felfedezni valót rejt. Tengerpart és síparadicsom is van itt.

Szlovénia

Az elmúlt 10 évben az igazat megvallva nem igazán változtak az utazási desztinációink. A Balaton–Horvátország–Görögország a mi kis Bermuda-háromszögünk, ahol szeretünk elveszni a könnyen elérhető, gondtalan nyaralások idejére. Télen utazunk síelni Ausztriába, Olaszországba, esetleg Franciaországba. Van a közvetlen szomszédságunkban azonban egy kis ország, amit méltatlanul figyelmen kívül hagyunk és sokan maximum csak átutaznak rajta néha napján.

Szlovénia pedig rengeteg rejtett felfedeznivalót rejt magában. Nemrég egy négynapos túra keretében körbeutaztuk az országot és rájöttünk: Szlovénia az az ország, ahol összegyúrva találjuk az összes többi szomszédunk által kínált lehetőségeket. Tengerpart, síparadicsomok, termál víz és történelmi városok, amikről eddig nem is tudtunk!

Szlovénia

Az utazás előtt még elképzelésem sem volt a szlovén gasztronómiáról, annak fejlettségéről, sőt igazából a kultúrájukról sem sokat hallottam, így azt gondoltam minden, amit tapasztalni fogok, új élményként ér majd. Ez azonban egy kicsit másképp alakult, de mindenképpen pozitívan.

Első utunk Koperbe vezetett a tengerparthoz, egy köpésre Velencétől és Trieszttől. Ez Szlovénia egyetlen olyan kikötője, ahol óceánjáró hajók kötnek ki, de ennek ellenére nem beszélhetünk gigászi turistahordákról. Koper a nagyobb forgalmú napokon is megőrzi báját és egyedi utcái átláthatóságát. Ez a város gyakorlatilag egy jó száz éve még sziget volt.

A sóbiznisz és az összekötő földhidak azonban hamar egybeolvasztották a kontinenssel, a sekély tengerrészt nem volt nehéz feltölteni. Az egykori szigetrész ma a történelmi belváros, amit nehéz megkülönböztetni egy olasz várostól. Igazi mediterrán kaland részesei lehetünk a szűk utcácskákban elveszve. Koperben található az egyik legnagyobb szlovén borászat is a Vinokoper, ahol életünk Shirazát is sikerült megkóstolni.

Szlovénia Szlovénia

Kicsit beljebb, az ország északi részén még mindig a víz az úr, azonban nem a tenger dormájában, hanem a föld alatt. Itt található Európa egyik legnagyobb cseppkőbarlangja, a Postojna barlang. 24 km hosszan terpeszkedik a föld alatt ez a hatalmas barlangrendszer, amit már a XI. század óta felfedeztek. Ezt a barlangban talált dátumok és szignók igazolják. A barlang méretei miatt, már majd’ egy évszázada egy földalatti kisvasút segítségével lehet körbenézni odabent.

Szlovénia

Szlovénia

Bled. Ez az a város, amit különböző puzzle-ken, tájképeken, háttereken már láthattunk, de sokunknak fogalma sem volt arról, hogy csupán pár óra autóútra fekszik tőlünk. Bled aztán nem semmi. Van itt romantikusan túlfűtött kempingtől elkezdve téli, szabadtéri úszóversenyen át a helyi eszméletlen édességekig minden. Amennyire gyönyörű, annyira pici is az egész falu, mégis két hatalmas SAVA hotel áll a kellő közepén, mert a tó körül hetekre elegendő programot lehet szervezni. Szlovénia egyik legpatinásabb 5 csillagos szállodája is itt található, a Grand Hotel Toplice, ahol számos híresség is megfordult már, valamint ez az ország legnépszerűbb esküvői desztinációja.

Szlovénia

Akármilyen nehéz is volt elengedni Bledet, másnap Vipavának adtuk az esélyt, hogy elvarázsoljon. Ez is egy komoly történelemmel rendelkező városka, aminek a kedvező fekvésének hála, a szőlőipar itt is csúcsra jár. Ha épp nem a borkultúrát szeretnénk megismerni, akkor érdemes utána nézni a város történelmének, hiszen találunk itt Rostás Pál emlékszobortó kezdve, monarchiabeli kórházon át, az egyiptomi szarkofágokon át (és még csak nem is múzeumban) mindent.

A vipavai kalandunk legszebb része azonban annak a kempingnek a meglátogatása volt, ami az európai hegymászók egyik kedvence. Kedves vendéglátónk házi sonkával és borral kínált a ház pincéjében és pár órára abszolút kizártuk a fenti világot, pedig ott sem kaptunk szívrohamot a gyönyörű hegyek gyűrűjében.

Moravske Toplice szintén egy kisebb falu. Méret ide vagy oda, a közepén mégis van egy batár nagy 5 csillagos szálloda és Európa 4. legnagyobb wellness-központja. Gyógyvizeink vannak nekünk is dögivel, itt azonban egy különleges fekete víz tör fel a mélyből, amit egészen véletlenül, olaj helyett találtak anno. Ez a termálvíz annyiféle anyagot ásványi anyagot tartalmaz, hogy 25 percnél tovább nem is szabad több időt tölteni benne. Eleinte csak egy kis medencét építettek a feltörő víz felé, de bő 50 év alatt egy hatalmas fürdőkomplexummá nőtte ki magát, mai nevén a Terme 3000-é.

A forró vízben vagy a különböző szaunákban való tespedés mellett, a fiatalabb generáció is megtalálja a számításait a fürdő területén található csúszdák tömkelegével, köztük a „Yellow Rocket”-el, ami Európa-szerte egyedülálló adrenalinbombaként van elismerve.

Szlovénia

Szlovénia

Szlovénia több egy tranzitországnál. Érdemes lassan elgondolkodni nem-e érdemes kicsit körülnézni alsó szomszédunknál is, nem csak csukott szemmel továbbhaladni a természetesen szintén gyönyörű többi balkáni cél felé. Télen ugyancsak találhatunk remek síterepeket Szlovéniában is, méghozzá pofátlanul alacsony árakon. Mindez alig pár órára található Budapesttől, vagányabbak a pályán akár 4 óra alatt lent találhatják magukat ebben a piciny balkáni paradicsomban.

 

Forrás: szeretlekmagyarország