Nem volt szívbajos a pénzváltó, amikor fegyvert rántott a maszkos férfi

Az elkövetőt a rendőrök pár napon belül elfogták.

A vádirat szerint a vádlott 2021. november 25-én kora este egy IX. kerületi pénzváltóhoz ment azért, hogy azt kirabolja. A 41 éves férfi a fejére kapucnit húzott, az arcát pedig egészségügyi maszkkal takarta el, majd belépett az üzletbe.

A sértett a pénzváltó előterében már éppen záráshoz készült, amikor meglátta a maszkban, kapucniban, gyors léptekkel felé közeledő férfit, ezért visszalépett a pénzváltó belső fülkéjébe és annak ajtaját be akarta csukni maga után. A vádlott belépett az előtérbe, majd egyik kezével belekapaszkodott a fülke ajtajába és azt húzni kezdte maga felé, miközben a másik kezében egy valódinak látszó lőfegyvert tartott, amit az ajtónyíláson át, fenyegetően a sértettre fogott.

A sértett az ajtót rárántotta a vádlott fegyvert tartó kezére, majd sikerült az ajtót becsuknia és bezárnia. Ezután a vádlott a helyszínről elmenekült – olvasható a Fővárosi Főügyészség közleményében.

A támadásban a sértett könnyebb, zúzódásos jellegű sérülést szenvedett a kezén.

A veszélyeztetett érték 1 500 000 forint volt.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség a 41 éves férfit fegyveresen elkövetett rablás bűntett kísérletével vádolja, és vele szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozza a vádiratban. A terhelt jelenleg bűnügyi felügyelet alatt áll.

Nyitókép: PoliceHungary/YouTube

infostart

Hirmagazin.eu