Az M1-es autópályán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon történt baleset.

Egy 32 éves román férfi közlekedett személygépkocsijával 2021. szeptember 20-án 6 óra 33 perckor az M1-es autópályán Budapest felől Győr irányába. Haladása során – Győrszentiván külterületéhez érve – eddig ismeretlen okból a jármű áttért a belső forgalmi sávba, ahol nekihajtott a belső szalagkorlátnak. Az ütközés hatására a jármű üzemanyagtartálya begyulladt, az autó kiégett. A balesetben a sofőr megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Még több bűnügyi hír, és baleseti hír!

Az eset körülményeit a Győri Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a közlekedők figyelmét, hogy az utak biztonságáért, a balesetek elkerüléséért a legtöbbet maguk a közlekedők tehetnek azzal, hogy figyelmesebben, türelmesebben, a szabályokat betartva vesznek részt a közúti közlekedésben.

police, blikk

Hirmagazin.eu