Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Balatonfüredi gázolás: szemtanú szerint nem hajtottak a kislányok az útra!

Balatonfüredi gázolás: szemtanú szerint nem hajtottak a kislányok az útra!

2015 06 16 222145
Se éjjele, se nappala nem volt szombat óta a balatonfüredi Tóth családnak. Aznap egy autós elgázolta a bicikliző Brigit és húgát, Edinát – írja a Bors.

Gyerekzsivajtól hangos a balatonfüredi Völgy utcában lévő porta. Itt lakik az a család, akivel a hétvégén szörnyű tra­gédia történt. A legidősebb 13 éves testvért, Brigittát, és a középső 9 éves Edinát egy kereszteződésben ütötte el egy autós. Összesen öt testvér volt a családban.

– Azóta is magamat hibáztatom – kezdi megtörten Tóth István, az édesapa. – Ha nem megyek be a hajógyárba túlórázni, talán minden másképp alakul. Délután 2-kor végeztem, negyed 3-kor jöttem hazafelé, mikor láttam a lányaim összetört biciklijét az úton. Edinát ekkor már újraélesztették, Brigi pedig sírva mondta: apu, nem mi voltunk a hibásak – folytatja, miközben egy gyertyát gyújt a helyszínen.

Szavait alátámasztja az egyik szomszéd, aki látta a balesetet.

– A gyerekek megálltak a kereszteződés előtt. Lent volt a lábuk a földön, nem igaz, hogy kihajtottak az útra – nyilatkozta.

A Noszlopy és a Völgy utca kereszteződését valóban nehéz belátni. A gyerekek a Völgy utcából jöttek, szembe akartak átmenni a túlsó oldalra a Noszlopy utcán keresztül. A közeli játszótérre tartottak. A szemtanú szerint a gázoló nem a megengedett 40 km/órával érkezett. A biciklik elejét kaphatta el. A lap információi szerint a kocsiban egy 30 év körüli 6 hónapos terhes kismama ült a volánnál. A hátsó ülésen utazott vele a 2-3 év körüli gyermeke is. Edinát a helyszínen újraélesztették, majd mentőhelikopterrel vitték a győri kórházba. Ott több életmentő műtétet is végrehajtottak rajta.

– A kis feje sérült meg, a bal agyféltekéjén szilánkosra tört a koponyája – árulta el István. Edinán már nem lehetett segíteni, vasárnapra agyhalott állapotba került. A szülőknek szörnyű döntést kellett hozniuk, de végül beleegyeztek a szervdonációba.

– Azt akartam, hogy legalább másokban tovább élhessen. Azt mondták, hogy nem árulhatják el, hova kerültek a szervei, de mi a feleségemmel, Edinával azt szeretnénk, ha legalább egy névtelen köszönő levelet kaphatnánk a családtól.

A nagyobbik lány, Brigitta szerencsére jobban van, őt a veszprémi kórházba vitték, de csonttörés nélkül megúszta az ütközést. az édesapa szerint talán már ma hazaengedik.

– Még nem mondtuk meg neki, mi történt a húgával nehogy összetörjön – mondja István.

Az édesapa már járt a balatonfüredi polgármesternél is. Úgy véli, veszélyes a kereszteződés és csinálni kellene valamit, hogy biztonságosabb legyen.
Forrás: TheNews

Exit mobile version
Megszakítás