A címvédő Real Madrid az Ajaxszal, míg az előző szezonban döntős Liverpool a Bayern Münchennel került össze a labdarúgó-Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A csoportgyőzteseket hétfőn Nyonban a csoportmásodikokkal sorsolták össze úgy, hogy azonos nemzetbeliek és a korábban ugyanabban a négyesben szereplő együttesek nem kerülhettek össze.

A nyolc párharcból az egyaránt ötszörös győztes Liverpool és a Bayern küzdelme tűnik előzetesen talán a legkiélezettebbnek. Az angol csapat trénere a német Jürgen Klopp, aki korábban a Bayern nagy hazai riválisát, a Borussia Dortmundot irányította – többek között a két együttes 2013-as BL-döntőjében is, melyet a müncheniek nyertek meg.

A sorsolás szeszélye folytán mindhárom 16 közé került német együttes angol ellenfelet kapott: a Schalke a Manchester Cityvel, míg a Borussia Dortmund a Tottenham Hotspurrel találkozik.

A párharcok közül kiemelkedik még az egyik nagy favoritnak tartott Cristiano Ronaldo-vezette Juventusnak az Európa Liga-címvédő Atlético Madrid elleni csatája.

A nyolcaddöntő első mérkőzéseit február 12-13-án és 19-20-án rendezik, a visszavágókra március 5-6-án és 12-13-án kerül majd sor.

A sorozat döntőjének június 1-én Madrid, az Atlético stadionja ad otthont.

A nyolcaddöntő párosítása:

(az első meccseken az elöl állók lesznek a házigazdák):

Atlético Madrid (spanyol)-Juventus (olasz)

FC Schalke 04 (német)-Manchester City (angol)

Manchester United (angol)-Paris Saint-Germain (francia)

Tottenham Hotspur (angol)-Borussia Dortmund (német)

Olympique Lyon (francia)-FC Barcelona (spanyol)

AS Roma (olasz)-FC Porto (portugál)

Ajax (holland)-Real Madrid (címvédő, spanyol)

Liverpool (angol)-Bayern München (német)

(MTI)

Fotó:Northfoto