Egy New York-i magánegyetem tanulója, Felicia Czochanski nemrég kezdett az amerikai Cosmopolitannál dolgozni. Az első posztja arról szólt, hogy milyen nehéz élete van, pusztán azért, mert túl szép.

2015-09-12_072915

„Azért ítélnek el az emberek, mert szép vagyok – Azt akarom, hogy ne csak a kinézetemet értékeljék, hanem a személyiségem is” – ezzel a címmel jelent meg a posztja az oldalon néhány nappal ezelőtt, és amit ezután kapott, azt valószínűleg sosem fogja megköszönni.

Az internet gyakorlatilag egy emberként zúdította rá a népharagot, de annyira, hogy Czochanski azóta törölte az Instagramját és Facebookon is gyakorlatilag mindent letiltott magáról, úgy szétszedték.

Nem teljesen véletlenül. Így kezdődik az írása: „Csajos csaj vagyok. 165 centi magas, szőke, nagy, barna szemeim vannak, 75F-es melltartót hordok, izmos a vádlim”. Innen indulunk, az írás egésze pedig arról szól, hogy mennyire rosszul esik neki az, hogy az emberek megbámulják az utcán, amikor magas sarkút vesz szoknyával, és egy nagy kávét szürcsölgetve vonul végig az utcán, meg hogy már az iskolában is milyen szörnyű volt, hogy próbált nagy pulóverekben járni, hogy ne a kinézetére figyeljenek, meg mindenkinek fennhangon beszámolt a sikereiről.

Aztán, amikor a Cosmo kirakta Facebookra a posztot, akkor elszabadult a pokol – írja az Uproxx.

Már nagyjából 1800 hozzászólás érkezett a poszthoz, a döntő többségük a szerzőt ekézi, alig akad néhány, ami neki ad igazat.

Vannak durvák, vannak szellemesek, a többség arról szól, hogy nem azért fikázzák, mert szép, hanem azért, mert egy ostoba, önző liba, aki ráadásul még olyan különösen nem is szép.

„Nem a kinézeted miatt ítélkeznék feletted. Hanem azért, mert szépnek nevezed magad, miközben olyan hihetetlenül hiú vagy, hogy fel sem tűnik, hogy még csak nem is vagy szép” – írta az egyik kommentelő.

Aztán voltak filozofikusabb vélemények is: „Nem tudom, ha ennyire ki kell hangsúlyoznod a szépséged, akkor már nem is vagy annyira szép”.

Voltak olyanok is, amik nem a szerző konkrét szépségéről szóltak, hanem arról, hogy valójában mennyire sekélyes, mennyire egyszerű a gondolkodásmódja, meg úgy általában mennyire gyengén írta meg a posztját.

Csak sejteni lehet, hogy melyik kommentek estek rosszabbul Czochanskinak, de valószínűleg azok, amelyek a külsejével foglalkoztak.

A poszt megjelenése után ugyanis egy darabig még teljesen publikus volt az Instagramja és a Facebookja is. Az Instagramját viszonylag gyorsan privátra állította, és nem sokkal később Facebookon is szinte mindent letiltott magáról.

Forrás: PinkPencil