Az utolsó 8 jogsértettnek (7 gárdista és egy újságíró) is kártérítést ítélt a bíróság a 2009. július 4-i rendőri brutalitás miatt – írta Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd a Facebookon.

A Fővárosi Törvényszék 2019. január 23-én kihirdetett ítéletével 8 jogsértettnek (7 gárdista és egy újságíró) jelentős összegű (összesen kamatostul 8,6 millió forint) nem vagyoni kártérítést ítélt meg a 2009. július 4-én, a Bajtársiasság Napján a rendőrség által végrehajtott brutális és jogellenes tüntetés feloszlatási akció során elszenvedett jogsérelmek miatt

Ez az utolsó jogsértetti csoport, akik jóvátételéről most a bíróság döntött. A nem jogerős döntés alapján hat lefújt, megbilincselt, bántalmazott és előállított gárdistának a fogva tartási időtől is függően hétszázezertől egymillió-egyszázezer forintig terjedő összegű, egy súlyosan bántalmazott gárdistának hatszázezer és a sajtómunkája közben lefújt újságíró részére pedig félmillió forint összegű nem vagyoni kártérítés és kamatai jár a perköltségek mellett.

A mostani ítélet megállapította azt is, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság megsértette a dr. Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője által képviselt gárdisták emberi méltóságát, személyes szabadságát, testi épségét és egészségét, vélemény-nyilvánítási szabadságát, gyülekezési jogát és vélemény-nyilvánítási szabadságát.

Megállapítást nyert az is, hogy Dóra Andor újságíró testi épséghez és egészséghez fűződő jogát azzal, hogy feliratos láthatósági mellényben végzett sajtótudósítói munkája közben közvetlen közelről fújtak rá ingerlő gázt.

A rendőrségnek magánlevélben kell mindezekért elnézést kérnie és jóvátételt kell fizetnie. A felpereseket 2009. július 4-én, a budapesti Erzsébet téri gárdistatüntetésen bántalmazta (volt akit nyaka köré tekert gyorskötözővel vonszoltak), fújta le ingerlőgázzal, állította elő és tartotta fogva hat és tíz óra közötti időtartamban önkényesen a Bajnai-kormány rendőrsége. Ezen a napon 216, a Magyar Gárda feloszlatása ellen és a politikai foglyok (Budaházy György és társai) szabadon bocsátásáért tüntetőt hurcoltak el az Erzsébet térről.

Forrás: Facebook, Gaudi-Nagy Tamás