Az összetartást nevezte az 50. Debreceni Virágkarnevál fő üzenetének Széles Diána (Fidesz–KDNP), Debrecen turisztikáért felelős alpolgármestere pénteken.

Mindenki összefogott, hogy emlékezetessé tegye az 50. virágkarnevált. Debreceniek a debreceniekkel, a környékbeliekkel, a testvérvárosokkal, amelynek eredményeként a kísérőprogramokkal együtt az elmúlt évek egyik legszebb felvonulása lehet az idei virágünnep – mondta Széles Diána. Idén a debreceni belváros üzleteinek kirakatai is virágba borulnak, több üzlet díszítése már el is készült.

Erdei Edit, a Cívisház Zrt. gazdasági és értékesítési igazgatója kiemelte: kezdeményezésükre 50 belvárosi üzlet, vendéglátóhely kapcsolódott be az 50 év 50 kirakat akcióba, amelynek keretében a tulajdonosok kiválaszthattak egy-egy esztendőt, amelyet korabeli virágkarneválok dokumentumaival, fotóival, az adott évre jellemző öltözékekkel és kiegészítőkkel jelenítenek meg sok-sok virág felhasználásával a kirakatokban.

Bódor Edit, a virágkarnevál főszervezője arról beszélt, hogy az 50-es szám végigkísér szinte valamennyi programot. A karneválra több mint 100 éves kovászból elkészül Debrecen kenyere, amelyből ötvenet osztanak szét a város különböző intézményeiben. A Kölcsey Központban 50-es sakkszimultánt rendeznek, a veteránautók felvonulásán pedig több 50 éves autó is ott lesz. Utóbbiak közül kettőt, egy ötvenéves BMW 2000 CS sportkocsit és egy 850-es Fiatot be is mutattak a pénteki sajtóeseményen, mindkét autó Szathmári Imre, a debreceni veteránautó klub tagjának tulajdonában van.

A Nagytemplom előtti térre 50-es feliratú virágkapun léphetnek be már péntektől az érdeklődők, és kivilágítható virágdíszeket kaptak a főtér szökőkútjai is – tette hozzá Bódor Edit.

Szerdi Zsuzsanna, a Hotel Lycium szállodaigazgatója egy teljesen új karneváli programra hívta fel a figyelmet: Fiesta Cubana Debrecen címmel a belvárosi Baltazár Dezső térre két estén át kubai hangulatot varázsolnak. Koncertek, táncbemutatók, animációk, kubai étel- és italkülönlegességek, szivarsarok, éjfélig tartó salsa parti várja majd az érdeklődőket augusztus 16-án és 17-én este a belvárosban – részletezte.

Címlapkép: viragkarneval

Hirmagazin.eu