Találkozott Jevgenyij Prigozsinnal, a Wagner katonai magánvállalat vezetőjével Junusz-Bek Jevkurov vezérezredes, az orosz védelmi miniszterhelyettes és Vlagyimir Alekszejev, a vezérkar főcsoportfőnökségének első helyettes vezetője – közölte a Kommerszant című lap a Wagner egyik Telegram-csatornáján megjelent videofelvételre hivatkozva.

A felvételen Prigozsin azt hangoztatta, hogy mindaddig blokkolja a várost, amíg a magánhadserege meg nem kapja Valerij Geraszimov vezérkari főnököt és Szergej Sojgu védelmi minisztert. Válaszul Jevkurov azt mondta, hogy „három napig ünnep lesz” Kijevben.

Később Prigozsin közzétett egy másik videót is, amelyben azt állította, a Wagner fegyveresei ellenőrzésük alatt tartják Don menti Rosztov katonai létesítményeit, köztük a repülőteret is. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az emberei blokkolják ugyan a létesítményeket, de nem zavarják a munkájukat. Azt is elmondta, hogy bár az ő csapata ellenőrzi a parancsnokságot, de ez nem befolyásolta annak működését: „Egyetlen tisztet sem vontak el a munkájától”.

Szombatra virradó éjjel Prigozsin azzal vádolta meg a védelmi minisztériumot, hogy a Wagner táborai elleni támadást rendelt el, és állította hogy harcosai bevonultak az oroszországi városba.

Ezt is olvasd el!

A Kommerszant tudósítója a hovatartozásukat jelölő jelzéseket nem viselő katonákat és páncélozott járműveket látott az utcán, akik nem mutattak agresszív magatartást, valamint katonai rendészeket is látni. A közösségi oldalakon számos fotó jelent meg, amelyen állítólag a Wagner fegyveresei láthatók.

A védelmi minisztérium „információs provokációnak” nevezi Prigozsin vádjait és közölte, hogy a történtek nyomán az ukrán hadsereg támadásra készül Bahmutnál. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) büntetőeljárást indított Prigozsin ellen katonai lázadás kísérlete címén, és felszólította a csoportjának tagjait, hogy vegyék őrizetbe az alapítót.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szombat reggel bejelentette, hogy Vlagyimir Putyin elnök beszédet intéz az országhoz. Ez meg is történt, itt olvashatod!

Forrás

Hirmagazin.eu

ElőzőEz volt a szétrobbant tengeralattjáró utasainak lemondó nyilatkozatában.. – videó
KövetkezőBrit hírszerzés: jórészt az Orosz Nemzeti Gárda lojalitásán múlik az orosz válság sorsa
Géza
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: [email protected]. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza