Home Főhírek Külföld Az Iszlám Állam „Abu Bakr al-Bagdaditól származó” hanganyagot osztott meg

Az Iszlám Állam „Abu Bakr al-Bagdaditól származó” hanganyagot osztott meg

Az Iszlám Állam harcosai egy hangfelvételt hoztak nyilvánosságra, amelyen úgy tűnik, a terrorcsoport vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi szólal meg – írja a BBC.

A nyilvánosságra hozott hangfelvételen beszélő személy – akiről úgy tűnik, hogy Abu Bakr al-Bagdadi az – látszólag a közelmúltbeli, Japán és az Egyesült Államokkal szembeni észak-koreai fenyegetésre utalt.

Emellett a beszélő említést tesz az Iszlám Állam Moszulhoz hasonló támaszpontjain zajtó csatákról is. Moszult idén júliusban foglaltak vissza az iraki erők.

Bagdadit legutoljára 2014 júliusában látták nyilvánosan, így aztán sok feltételezés született arról, hogy mi történt vele később. Az Egyesült Államok 25 millió dolláros jutalmat ajánlott annak, aki az elfogásához vagy megöléséhez vezető információval szolgál.

A terrorszervezet vezetője legutóbb akkor mondott beszédet a moszuli al-Nuri Nagymecsetben, mikor az Iszlám Állam lerohanta azt, és kihirdette a „kalifátusát”.

Az újabb hangfelvételt egy, a terrorcsoporthoz köthető honlapon osztották meg, tavaly november óta egyébként ez volt az első ilyen, nyilvánosságra került beszéd.

A hangfelvételen a beszélő említést tesz a szíriai Rakkában és Hamában, valamint a líbiai Szirtben zajló csatákról is, és azt mondja, hogy a vérontás nem lesz „hiábavaló”. Emellett beszél az orosz közvetítéssel folyó szíriai béketárgyalásokról is.

A felvétel nagy részén vallásos utalásokról esik szó, a beszélő továbbá megjegyezi, hogy „csak az Iszlám Állam védi meg” a muszlimokat.

Az idei évben a szélsőséges csoportot Szíriában és Irakban is folyamatosan visszaszorították. Elképzelhető viszont, hogy Bagdadi a továbbra is az Iszlám Állam ellenőrzése alatt álló területen rejtőzik a szíriai-iraki határon.

Hassan Hassan, a The Tahrir Institute for Middle East Policy nevű szervezet munkatársa a BBC-nek mindenesetre azt írta, hogy ilyen esetben legfeljebb néhány ember tudhatná, hol tartózkodik pontosan a terrorszervezet vezetője.

Júniusban Oroszország arról számolt be, hogy „nagy valószínűséggel” egy orosz légicsapás során május 28-án Rakkában megölték al-Bagdadit, és nem sokkal ezt követően egy iráni tisztviselő is megerősítette, hogy a terrorszervezet vezetője „bizonyára halott”.

Amerikai tisztviselők mindenesetre fenntartással fogadták a Bagdadi haláláról szóló híreket, a hónap elején Stephen Townsend amerikai tábornok egyenesen úgy fogalmazott, hogy „feltehetőleg még életben van” az Iszlám Állam vezetője.

ElőzőA gyerekek önbizalma nem a túlzó dicséretekkel, hanem a bensőséges szülő-gyermek kapcsolattal javítható
KövetkezőLe kell állniuk a Kína területén működő észak-koreai vállalatoknak
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás