A hét elején amerikai tisztviselők is figyelmeztettek arra, hogy az orosz kormány katonai felszerelést és egyéb támogatást kért Kínától.

A Financial Times szerint Kína jelezte, hogy nyitott a kérésre. A Politico szerint nem egyértelmű azonban, hogy az uniós információ ugyanezen forrásokból, vagy az európai hírszerzés saját forrásaiból származik-e.

Az uniós vezetőknek nagyon megbízható bizonyítékai vannak arról, hogy Kína katonai segítség nyújtását fontolgatja Oroszországnak.

Minden vezető pontosan tisztában van azzal, hogy mi folyik itt” – mondta a lapnak az EU egyik névtelenséget kérő, magas rangú tisztviselője, hangsúlyozva: az EU kereskedelmi szankciókat fog elfogadni Kínával szemben, ha Peking eleget tesz Oroszország kérésének, mivel „ez az egyetlen nyelv, amelyet Peking megért.”

Legfrissebb hírek a háborúról..

A Hszi Csin-ping kínai elnökkel április 1-jére tervezett EU-Kína csúcstalálkozó ezzel együtt a tervezett időpontban folytatódik – erősítették meg Brüsszelben az uniós országok vezető képviselőinek találkozóján.

Anthony Blinken amerikai külügyminiszter szerint Kína kötelessége lenne, hogy érvényesítse befolyását Putyinra, valamint hogy betartassa a nemzetközi szabályokat, de úgy tűnik, Peking „ellentétes irányba halad”.

„Aggodalommal tölt el minket, hogy Kína azt fontolgatja: Ukrajnában felhasználható katonai felszerelésekkel segítik Oroszországot” – mondta Blinken. Moszkva eddig hivatalosan cáfolta, hogy katonai segítséget kért volna Kínától, a kínai külügyminisztérium pedig „dezinformációnak” nevezte az erről szóló híreket.

Legfrissebb hírek a háborúról..

Peking „pártatlannak és építő jellegűnek” nevezte álláspontját az ukrán-orosz konfliktussal kapcsolatban. Kína a háború kitörése után megértéséről biztosította Moszkvát biztonsági aggodalmaival kapcsolatban, a konfliktus diplomáciai úton történő rendezését sürgeti, és nem nevezi inváziónak vagy háborúnak azt, miközben Moszkva „katonai hadműveletnek” hívja.

euronews

Hirmagazin.eu