Home Hírek Életmód Az ENSZ közgyűlése március 20-át a Boldogság Világnapjává nyilvánította: „A boldogság keresése az emberi lét egyik...

Az ENSZ közgyűlése március 20-át a Boldogság Világnapjává nyilvánította: „A boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja”.

maszol.ro

Boldogság világnapján számos városban kiállnak az alapvető értékek mellett, azonban a boldogságnak egész évben jelen kell lenni az ember életében..

Az értékrendek folyamatosan változnak az idők folyamán, vannak értékek, amelyek erősödnek, s vannak, melyek elhalványulnak, vagy akár el is vesznek, mégis ezek az értékek jelentenék az élet, az emberi kapcsolatok és a boldogság alapjait is. Mai modern világunkban, amikor az emberek a hétköznapjaikat rohanásban élik, amikor a közösségi médiákból áramló üzenetek az egyéni törekvéseket magasztalják szemben a közösségi célokkal, kapcsolatokkal, amikor technikai szinten oly nagy fejlődést láthatunk, de ezzel párhuzamosan nap, mint nap emberi kapcsolatok bomlanak fel és életek hevernek romokban, miközben egyre erőteljesebb az egymás iránti közömbösség, akkor rá kell eszmélnünk, hogy valami nem jó irányban halad.

A Virágozz és Prosperálj Közhasznú Alapítvány évek óta azon dolgozik önkénteseikkel, hogy újra divatba hozza az elfeledett, kihalóban lévő értékeket, rámutatva arra, hogy az egymás iránti figyelem, tisztelet, őszinteség, bizalom, tolerancia, segítőkészség építi az emberi kapcsolatokat és emeli azokat minőségi szintre.

Így történt ez idén márciusban is a Boldogság világnapjának hetében, amikor az Alapítvány önkéntesei több, mint 11.000 családot ajándékoztak meg „Az út a boldogsághoz” könyvecskével Budapest több helyszíne mellett további hat városban, mégpedig „Az út a boldogsághoz nemzetközi mozgalom” keretében. A könyvecske, ami egy észszerű útikalauz a jobb élethez, olyan alapvető értékekre hívja fel a figyelmet, melyek segítségével a modern kor embere még e rohanó világban is életét jobb, boldogabb irányába tudja kormányozni. 

Az alapítvány elnöke, Novák Antónia elmondta, hogy a mostani országos összefogás során öröm volt látni, ahogy a gondterhelt arcokon széles mosolyok jelentek meg és a szemekbe csillogás költözött. Az emberek örültek az ajándékkönyvecskének, a kedves szavaknak, és nem utolsósorban a figyelemnek, hogy meghallgatják őket, és hogy fontos a boldogságuk, fontos a boldogulásuk. Az Alapítvány elnöke megemlítette, hogy nem szabad leértékelni azt, hogy egyénként is sokat tehetünk azért, hogy személyes környezetünkben, akár családunkban, munkahelyünkön, lakóhelyünkön is több figyelmet szenteljünk a környezetünkben élő embereknek akár egy-egy kedves szóval és ha szükséges, segítő kezet nyújtsunk nekik. Viszont társadalmi összefogásra van szükség ahhoz, hogy az emberi értékek és az emberi kapcsolatok fontossága ismét teret nyerjenek és újra a mindennapi életünk részei, alappillérei legyenek, nem csak szavakban, hanem tettekben is. Szükség van a változásra, hogy az emberek elhidegülése, közömbössége, a felelősség elhárítása a múltunk és ne a jövőnk része legyen.

A Boldogság világnapja ugyan egyszer van egy évben, de fontos, hogy az ez irányú törekvés a mindennapok részévé váljanak. Fontos, hogy beszéljünk is róla, de minél többen tegyünk azért, hogy gyermekeink és mi magunk is egy boldogabb társadalomban élhessünk, mely tiszteleten, megértésen, őszinteségen, összefogáson és az alapvető emberi értékeken alapul.

Hirmagazin.eu

ElőzőDisney áprilisi premierek..
KövetkezőTolvai Reni már harmadik napja 33 éves – Sok boldogságot kívánunk
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás