Győr – Fordulópontjához érkezett a két villanyszerelő megölésével vádolt É. Imre bűntetőpere. Ezekben a pillanatokban hallgatja meg a bíróság azt a férfit, akire még 2011-ben kétszer is rálőtt a vádlott, ő azonban egy fatális véletlen folytán túlélte a támadást.

Tóth László vallomástétele előtt nyilatkozott a Blikknek.

– Szobafestő vagyok, dolgoztam Imrének ő azonban nem igazán akart kifizetni. 400 euróval tartozott, végül megbeszéltük, hogy egy pékségnél találkozunk és oda adja a pénzemet. Miután összefutottunk, mondta,hogy menjünk ki az ikrényi házához. Amikor megérkeztünk, közvetlen közelről rám fogta a fegyverét és kétszer is meghúzta a ravaszt. A pisztoly azonban besült, hiába rángatta a ravaszt, nem történt semmi. Én kapcsoltam és elkezdtem az életemért futni. Rohantam, mint az űzött vad, árkokban lapultam meg, amikor azt gondoltam, hogy utánam jön. Amikor hazaértem, el sem hittem, hogy ekkora szerencsém lehet. Meggyőződésem, hogy ő ölte meg a két villanyszerelőt – mondta el a Győri Törvényszék folyosóján Tóth László.

Tóth László nyilatkozott a Blikknek, azt állítja, őt is meg akarta ölni É. Imre / Fotó: Pozsonyi ZitaTóth László nyilatkozott a Blikknek, azt állítja, őt is meg akarta ölni É. Imre / Fotó: Pozsonyi Zita

A férfi vallomástételére eddig azért került sor, mert É. Imre a tárgyalás megkezdése előtt a bíróság folyosóján, egy padon ülve közölte, nem bír bemenni az ülésre, mert rosszul van. Mentőt hívtak hozzá, majd kórházba szállították kivizsgálásra. Így a tárgyalást a bíró elnapolta. Mácsik Zolán családja felháborodva vette tudomásul a történteket, szerintük É. csak színlelt, hogy így időt nyerjen.

Drámai jelenetek a bíróságon: rosszul lett a villanyszerelők megölésével vádolt É. Imre a bíróságon./Fotó: Varga ImreMentők vitték el korábban a villanyszerelők megölésével vádolt É. Imre a bíróságról ./Fotó: Varga Imre

A győri vállalkozó a vád szerint két villanyszerelővel – Mácsik Zoltánnal és Orlik Vilmossal – végzett, a holttestüket pedig úgy eltüntette, hogy a mai napig nem találja a rendőrség. Több közös pont is van a két nyomtalanul eltűnt férfi történetében, de ami a legfontosabb: utoljára élve É. Imrével látták őket. Emellett mindketten É.-nek dolgoztak egy darabig, sőt, velük szemben komoly tartozást halmozott fel a vádlott. Fizetési szándékot színlelve találkozóra csalta őket, ahonnan már egyikük sem tért haza többé.

… Ha az ügy további részleteiről szeretnél tudni, olvasd rendszeresen a Hirmagazin.eu Online Médiát

blikk nyomán

Hirmagazin.eu