forrás: BZI/hirado.hu

Szép kütyü, kényelmes viselet, de még az Apple magas áraihoz szokott vevők is meghökkenve figyelik az árcéduláját. Meg az akkumulátor aggályosan alacsony üzemidejét.

Szép lendülettel indult az okosóra eladása, de a kezdeti karriert erőteljes visszaesés követhette: a MarketWatch által hivatkozott felmérés szerint több, mint 90 százalékot esett az eladása. A lehangoló adatokat a Slice Intelligence az alább látható grafikonján tárja elénk.

apple_watch_eladas

Sajnálatos, hogy az eladott órák kétharmada az „alsó kategóriás” Sport változatból kelt el. Ennek ára 349 dollárról indul, szemben a drágább, igényesebb, de 549 dollárról induló modellekkel. Már az óra bemutatásakor sejteni lehetett, hogy a nagy reményekkel elstartolt, úgynevezett arany kiadás a maga 10 ezer dolláros árával kevesekhez fog eljutni: állítólag összesen kétezret adtak el belőle.

A Slice nem az Apple adataiból, hanem a saját elektronikus adatgyűjtéséből vonta le a következtetéseit. Ezen kívül bizonyos mértékű visszaesés minden új termék piaci bevezetését követő időben tapasztalható.