forrás: MTI
A magyarok jellemrajzában fontos helyet foglal el a bátorság és a szabadság iránti vágy – mondta Simicskó István honvédelmi miniszter a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen rendezett 1956-os megemlékezésen.
A magyarok jellemrajzában egy másik fontos elem a bajok felismerésének, jelzésének képessége, mert nem mindenki látja a veszélyeket, vonja le a következtetéseket – mondta. Hozzátette, ma is vannak veszélyek, és Orbán Viktor miniszterelnök elsőként jelezte ezeket Európának, majd Magyarország megtette a szükséges lépéseket.
Mint mondta, ma is helytállnak a rendőrök és a katonák a határainkon, védik Magyarországot, ez a feladatuk, ez a dolguk. „Nem azért ontották az 56-osok a vérüket, nem azért ontották 1848-49-ben magyar emberek a vérüket és a háborúk során sem, hogy azt a békét”, amelyet kiharcoltunk, azt a kultúrát, civilizációt, amelyet Európában kialakítottunk, „most más kultúrából” – amelyet tisztelünk -, „elvegyék tőlünk” – jelentette ki. Védeni kell a nemzeti érdekeket, óvni kell a gyermekek jövőjét.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja ünnepségsorozatának rendezvényen a honvédelmi miniszter elmondta: a Műegyetem történelmi hely, hiszen itt nemcsak kiváló mérnököket adtak a világnak, hanem itt indultak a forradalom és szabadságharc eseményei. Megtiszteltetés itt lenni az 1956-os hősökkel, akik nagy dolgokat vittek véghez, és ezért életük végéig tiszteletet érdemelnek – hangoztatta.
A miniszter úgy fogalmazott: az ’56-os hősök mindent odaadtak a hazának, az életüket is kockára tették érte.
Simicskó István szerint háromféle ember van: azok, akik nem ismerik fel, miért születtek, azok, akik élik a maguk életét és a közösségi ügyek iránt közönyösek, és azok, akik alkotni akarnak, cselekedni a közösségük, a nemzet javára. Az 1956-os hősök az utóbbi csoportba tartoznak.
Emlékeztetett: még véget sem ért a második világháború, a győztes nagyhatalmak megállapodtak, hogy Magyarország a szovjet rendszer érdekzónájába kerül, és erről nem kérdezték meg a magyarokat, a fejük felett döntöttek, egy diktatórikus rendszernek odaadták az országot, és a félelem rendszere alakult ki. De itt voltak fiatalok, akik bátran és jogosan bírálták a rendszert, és azért voltak olyan bátrak, mert azokat, akik a Műegyetemre jártak, nemcsak oktatták a tanárok, professzorok, hanem nevelték is, értékrendet adtak nekik, becsületes emberekké nevelték őket, olyan emberekké, akik kiállnak az igazságért. Ma is ez a rendeltetése, küldetése egy iskolának, egy egyetemnek..
Simicskó István felidézte, hogy sok együttérző nyilatkozat, ígéret érkezett 1956-ban a világból, de az ország mégis magára maradt, egyedül hagyták a forradalmat, mert bár voltak gesztusok, nem kapott külső segítséget.
Józsa János, az egyetem rektora hangsúlyozta: negyedszázada hagyomány, hogy az 1956-os megemlékezések nyitó rendezvényét a Műegyetemen tartják, visszaemlékezve az 1956. október 22-i hallgatói gyűlésről és az abból kibontakozó forradalmi tettekről. Ma már hagyomány a tisztelgés az előtt, ami akkor itt történelmi tett volt.
A rektor beszélt a forradalom előestéjén a Műegyetemen „feltételek nélkül helytálló egyetemi hallgatók” mellett a professzorokról is, akik „atyaian támogatták és védték” a diákokat. 1956 után gyakran meghurcoltatásban volt részük, és csak több mint 30 év után ismerték el, amit tettek, rehabilitálták őket – mondta.
Hajtó Ödön, a Műegyetem 1956 Alapítvány elnöke a 16 pontról beszélve felidézte: október 22-én délután háromkor kezdődött a hallgatók ülése, amelyen egyre komolyabb kérdésekről esett szó, és csakhamar a rendszerváltás vált kulcskérdéssé. A politikai követelések közfelkiáltással születtek, majd ezeket többen lejegyezték és írógéppel legépelték – közölte. Mint mondta, többen próbálták elérni, hogy egy nyomda sokszorosítsa, vagy egy újság leközölje a pontokat, de senki sem vállalta a rendszerellenes röplap kiadását, így írógéppel és indigóval sokszorosították a hallgatók követeléseit.
Hajtó Ödön emlékeztetett: másnap estére szabadságharc lett a forradalomból, és ebben nagy szerepe volt a Műegyetemen történteknek. Ekkorra az 5-6 ezres műegyetemi tömegből olyan százezres tömeg lett a városban, amellyel az elnyomó hatalom nem tudott mit kezdeni.
A megemlékezés végén megkoszorúzták az egyetem 1956-os emléktábláját.
Az ünnepség után fáklyás menet indult a Műegyetemtől a Bem József rakpartra
