2015 03 24 140814teizmus az isten, istenek vagy más természetfeletti lények létezését elutasító eszmei irányzatok csoportja. Nem egyetlen, homogén ideológia, hanem számos különböző eszmei irányzat összessége. Szűkebb értelmezések szerint ateistának a természetfeletti lények létezését kifejezetten tagadó ideológiák tekintendők.

Tágabb értelmezések szerint ide tartoznak a természetfeletti létezését elutasító, de ezen meggyőződésének hangot nem adó, illetve a kérdést nem eldönthetőnek tartó (agnosztikus) vagy a kérdéssel egyszerűen nem foglalkozó ideológiákat is.

Az ateizmus szó etimológiája

A korai ógörög nyelvben az atheos (άθεος) melléknév (ami a theos, isten szóból jött létre az a- fosztóképzővel) istennélküliséget vagy istenekben való hit nélküliséget jelentett. A latin nyelvbe a szót Cicero római államférfi, szónok és filozófus (i. e. 106-43) vitte át. A kifejezés az i. e. 5. század körül újabb jelentést kapott: istentagadó, istentelen. Ez a változat a korai keresztények és pogányok vitái során terjedt el, akik egymást kölcsönösen ateizmussal vádolták. Az ateizmus fogalma az idők során változott, és egészen mostanáig nem vált teljesen egyértelművé. A jelenleg is forgalomban lévő lexikonok egy része az ateizmust az istentagadással azonosítja, míg más lexikonokban megjelenik az a nézet, amely mára uralkodóvá vált[forrás?], és amely a az istenhit hiányát explicit tagadás nélkül is ateizmusként értelmezi.

„Doktrína, amely tagadja Isten létezését.”

„Általánosságban az Istenbe vagy spirituális létezőkbe vetett metafizikai hit kritikája és elutasítása.” [2]

„Isten létezésének tagadása vagy nem hite. Istennek való engedelmesség elmulasztása, istentelenség [praktikus ateizmus].” [3]

„Isten vagy istenek létezésébe vetett hit hiánya vagy hitetlenség.” [4]

A magyar felfogás pár évtizede szintén a szűkebb értelmezés felé hajlott, ezt illusztrálja az Új Magyar Lexikon meghatározása:

„: világnézet, mely tagadja a természetfeletti erők, isten v. istenek, a túlvilág létezését, elveti a vallást, és harcol ellene”

Miközben az etimológiai meghatározás helyes módon a tágabb „istentelen” (ld. fentebb), aközben az UML meghatározása szűkebbre szabottan csak az istentagadót írja körül.

A következő fejezetben elsősorban a legmodernebb nyugati értelmezést vesszük alapul, amely szerint a hit puszta hiánya is ateizmus.

Forrás: wikipedia; Kép: Google;