Brüsszelben nem mindennapi látvány fogadta a nemzetközi döntéshozók környékén gyülekezőket: több méter magasra rakott krumpli- és zellertömegek, raklapokból emelt máglyák és a mezőgazdasági eszközökben gazdag installációk idézték meg azokat az állapotokat, amelyekhez a tüntetők szerint eljuttatta őket az Európai Unió mezőgazdasági szabályozása. A gazdák egészen apokaliptikus képet festettek arról, hogyan érzi magát a vidék és az agrárszektor, miközben döntéshozók asztalain dőlnek el olyan kérdések, amelyekről ők hónapok, évek óta beszélnek.
A demonstrálók ezúttal nemcsak üres szólamokat hoztak; a raklapokra halmozott zöldségek segítségével láthatóvá tették azt a közérzetet és gazdasági nyomást, amely alatt a termelők ma európai szinten dolgoznak. A tér közepén tornyosuló burgonyák és zellerek nem pusztán zöldségkupacok voltak: a jelenlévők szerint ezek egyfajta vizuális metaforái annak, hogy mennyire eltávolodott egymástól a politika és a valós gazdasági helyzet.
Amikor egy vidéki gazda elmondja, hogy a termelésből származó bevétele alig fedezi az alapvető költségeket, és miközben a szabályok szigorodnak, az inputárak és a logisztikai terhek nőnek, az már nem csupán egyéni probléma. Ez a demonstráció erről szólt: olyan döntések kerülnek az uniós intézmények elé, amelyek az élelmiszerbiztonságtól a versenyképességig szinte minden agrárszereplőt érintenek.
A brüsszeli térben felállított installációk mellett a gazdák és támogatóik sora feszült beszédeket hallgatott, amelyekben nem csupán konkrét aggodalmak fogalmazódtak meg, hanem egy általános, a vidék fennmaradását érintő félelem is. A demonstrálók azt hangsúlyozták: nem ellenségei a változásnak, de elutasítják azt a gyors és koordinálatlan átalakulást, amely szerintük nem veszi figyelembe a mezőgazdasági közösségek valós lehetőségeit és korlátait.
A jelenet háttere nem csupán helyi vagy nemzeti kérdés volt; az esemény azt is tükrözte, hogy az európai agrárpolitika vitái immár nem csak hivatalos tárgyalótermekben zajlanak, hanem köztereken, ahol a hatást közvetlenül érző emberek közvetlenül üzennek a döntéshozóknak.
A nap végén a raklapmaglyák és a zöldségek még mindig ott álltak a téren, mint egy hűvös emlékeztető arra, hogy az európai mezőgazdaság és az azt működtető közösségek nem csupán statisztikai adatok. Ők emberek: arcokkal, történetekkel és mindennapi küzdelmekkel. És amikor a politika következő lépéseiről döntenek, ezt a valóságot is mérlegelni kell.
