André Kertész
A közelmúltban két új könyv is megjelent André Kertészről magyarul. Az egyik egy napló, a másik egy ékszer. Túl a bennük látható lenyűgöző Kertész-fényképeken, mindkettőben az a legérdekesebb, hogy sok kérdést hagynak nyitva a jövő kutatásai és Kertész-szakértői előtt. Mindkét könyvben félmondatok keltették fel leginkább figyelmemet. Mit jelent például az, hogy a Párizsban található Kertész-hagyaték egy kásahegy, ami csak részben kutatható? Talán azt, hogy több olyan pillanat is van Kertész életében, amelyekről szemérmesen hallgatott valamennyi vele készült beszélgetésben. Tabuk. Az egyik ilyen tabu az első feleségéhez fűződő viszonya, vagy például az, hogy Párizsból nem csupán a szabadságvágya és a kínálkozó lehetőség vonzotta át Amerikába, hanem párizsi anyagi nehézségei is űzték. Ezek persze csak utalások a szövegekben, és lehet, hogy több ilyen találgatást is megold majd az utókor.
Ugyanilyen (tulajdonképpen máig megválaszolatlan) kérdés az is, hogy ha Kertész annyira gyűlölt Amerikában élni, mint amennyire a vele készült beszélgetésekből kitűnik, miért maradt végül is ott. Az is érdekes (és a napló-könyvből erre tulajdonképpen választ is kapunk), hogy miért ment el Magyarországról. Kertész és művész barátai nem fértek bele abba a nagyon szűkös és provinciális világba, amely akkor őket Magyarországon körülvette. Nem fértek bele, és ezért ki kellett törniük belőle. Szerencsére sikerült.
A napló-könyv Kertész magyar kapcsolatait térképezi fel, egész életén át vezetve a szálat, tulajdonképpen kronológia, amelynek legérdekesebb része a korai, magyarországi évek időrendje, valamint a párizsi évek magyar köreiről szóló oldalak. Be kell vallanom, bármit olvastam is eddig Kertészről, csak most tűnt fel először nekem, mennyire kevés is az a tíz év az életében, amelyet a fény városában töltött, és mennyire lenyűgöző az a sebesség, amellyel ez alatt az idő alatt ott befutott.
A könyv legizgalmasabb része a korai munkák felsorolása és kommentálása. Ez a leginkább magyar, hiszen itthon készült, létezik hozzá forráskutatás, és pontosan meg lehet figyelni egy nagyszerű látásmód kibontakozását. Sajnáltam, hogy a könyvben nincs még több kép, mert hiszen az volna a lényeg. Sőt, azt kifejezetten rossz ötletnek és szerkesztési hibának tartom, hogy a képek listája kétszer szerepel. Már az első listában is zavar, hogy azokat a fotókat is leírja, amelyek nem láthatók. A második listán szereplő plusz információ (gyakorlatilag a képek angol címe) bekerülhetett volna az első felsorolásba, és akkor több hely jutott volna a még több képnek. Ugyanakkor a felsorolásos naplószerkezet izgalmas olvasmány, amelyen rendkívül pozitívan lehet elindulni a jövőbeli Kertész-kutatás és megismerés irányába. Mindehhez csatlakozik egy nagyon jó, teljes és használható bibliográfia, valamint apparátus. Egyébként meg a képek angol címének felsorolása (ha nem is e szerkesztési elv alapján) hasznos, mert a másik könyvet megjelentető Vince Kiadótól tudom, hogy az ékszerkönyv eredeti (amerikai) kiadásában óriási káosz uralkodott ezen a téren.
Ebben a második (ékszer-) könyvben Kertész korai, Magyarországon készült képeinek egy része látható. A kötet kicsiny, maga a mérete is. Ez abból fakad, hogy a benne látható fotók (eredeti) mérete is igen apró volt, kontakt-kópiák ezek, amelyek megmutatják, mekkora negatívokra is fényképezett akkoriban André Kertész. Ezek a parányi és elveszettnek hitt másolatok Kertész halála után kerültek elő New York-i lakásában egy dobozból. Abból az aurából és korszellemből mutatnak meg valamit, amelyben készültek, az 1910-es, 1920-as évek fordulójáról. Intim darabok. Az előbb említett korrekciók ellenére sajnos maradt az ékszeralbumban hiba, a szöveg szerint André Kertész 1931-ben indult Párizsba, ám a valóságban ez 1926-ban történt.
A múltkor Párizsban (ahol egyébként éppenséggel az André Kertészről elnevezett ösztöndíj segítségével töltöttem két hónapot) egy könyvben felfedeztem egy sosem látott fényképét. Egy önarcképet az 1920-as évekből. A ferde párizsi háztető átlósan szelte ketté a fénykép felületét, és Kertész feje ebből a vonalból bukkant elő, a tető egyik ablakán. Egyszerű, vidám és a mai napig „modern” kép volt. Igazi fénykép, amelyet csak a fényképezés legegyszerűbb eszközeivel lehet elkészíteni: hová tesszük a gépet (a szomszéd ablakba), mikor nyomjuk meg a gombot, miként vágja át a tető vonala a kép felületét. Kertész – amint mind a két most megjelent kötet hangsúlyozza – a legegyszerűbb és legbanálisabb helyzetekből és látványokból volt képes elementáris fényképeket alkotni.
Forrás: Wikipedia; Képek: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu;
Cím: XVIII ker. André Kertész
Tel: 0036705322177
E-mail: szerkesztoseg@hirmagazin.eu
Web: www.hirmagazin.eu
