Home Tudástár Technika, kommunikáció Amerikában nyomoznak a magyar Microsoft vesztegetési botrányában

Amerikában nyomoznak a magyar Microsoft vesztegetési botrányában

Microsoft

A Microsoftnál az amerikai hatóságok nyomozást tartanak potenciális korrupciós és vesztegetési ügyben, méghozzá a magyarországi Microsoft értékesítési gyakorlatát vizsgálják – tudta meg a Wall Street Journal.

Microsoft

Az amerikei igazságügyi minisztérium és az értékpapír-felügyelet (SEC) mostani nyomozása a 2013-ban öt másik országban, többek között Romániában lezajlott nyomozáshoz hasonló. A Microsoft az utóbbi évtizedben több fejlődő piacra és közepes-jövedelmű országba lépett be, mint például Magyarországra. Néhány esetben azonban a piacra lépés végül jogi ügyeket, és reputáció-romboló botrányokat eredményezett.

Az amerikai hatóságok most azt vizsgálják, 2013-ban és 2014-ben hogyan értékesített a Microsoft közvetítő cégeknek nagy kedvezményekkel termékeket, melyeket aztán közel teljes áron adtak tovább a magyar kormánynak.

A Microsoft gyorsan lépéseket tett, amikor a korrupciós gyanú felmerült a cégnél 2014-ben, és most is együttműködnek a hatóságokkal az ügyben – mondta a cég egyik vezetője a lapnak.

Az ügy kirobbanásakor azonnali hatállyal négy vezetőt rúgtak ki, köztük az országmenedzser Papp Istvánt, és ezen kívül négy értékesítési partnerükkel is megszakították a kapcsolatot, mivel a Microsoft szerint megszegték a belső szabályzatukat. Emellett célul tűzték ki, hogy a kedvezményeket ezentúl transzparensebb rendszerben kezelik. A lap a kormányt is megkereste, kérdéseikre azonban nem válaszoltak.

Forrás: portfolio.com

ElőzőA Himnusztól a parlamentig
KövetkezőPáros lábbal szállt bele: durva véleményt mondott Majkáról Puzsér
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás