Home Főhírek Külföld Amerika több menekültet fogadna be

Amerika több menekültet fogadna be

Az Egyesült Államok jelentősen megemeli a befogadott menekültek számát a következő évtől – jelentette be John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Berlinben Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszterrel folytatott megbeszélése után.

A német és az amerikai diplomácia vezetőjének közös sajtótájékoztatóján John Kerry elmondta, hogy az Egyesült Államok a kormány szándékai szerint 2016-ban az eddig tervezett 70 ezer helyett 85 ezer menekültet fogad be a világ minden részéről, 2017-ben pedig 100 ezret.

Hangsúlyozta, hogy hazája segíteni akar a menekültválság kezelésében, és példamutatónak nevezte Németország áldozatvállalását. Arról nem beszélt, hogy mennyi szíriai állampolgár lehet a befogadni tervezett menekültek között. Azt viszont kiemelte, hogy a kormány a törvényhozással együttműködve annak lehetőségeit vizsgálja majd, hogy miként lehet egyszerre emelni a menekültek számát, és megőrizni az ország biztonságát.

John Kerry úgy vélte, az Aszad-rezsim stabilizálását célzó orosz támogatás megnehezítheti a szíriai konfliktus rendezését. Hozzátette: „illúzió”, hogy Bassár el-Aszad jelenlegi elnök valaha is képes lehet még egy békés, egységes Szíria irányítására.

Frank-Walter Steinmeier üdvözölte, hogy Washington kapcsolatba lépett Moszkvával a szíriai polgárháború ügyében. Kiemelte, hogy az információk cseréjének egy „minimális szintjét” mindenképpen fenn kell tartani az amerikai és az orosz vezetés között.

Hangsúlyozta: Törökországgal, Szaúd-Arábiával, Iránnal és Oroszországgal is egyetértésre kell jutni a konfliktus rendezéséhez.

A német külügyminiszter kiemelte, hogy az iráni atomprogramról kötött nemzetközi megállapodás „korszakváltást” hozhat a közel-keleti konfliktusok kezelésében, és remélhetőleg Szíria ügyében sikerül előre lépni a „következő napokban és hetekben”.

Forrás: metropol; Kép: Google, illusztráció;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Exit mobile version
Megszakítás