AMERIKA EREDETMONDÁI
Amerika őslakói csak részben voltak és maradtak természeti népek.

Eredet mondáik jellegzetes vonása a totemizmus. A totem, a természeti népektől ősnek gondolt, és ezért vallásos tiszteletben részesített növény, vagy állat, vagy ezt ábrázoló tárgy.

Az indián hitregék, változatokban és színekben gazdagok. Az emberiség anyjaként, a föld szerepel. Az aztékok a földet nagymellű asszonyként ábrázolták, a peruiak, MAMA ALLPÁNAK, földanyának nevezték, a nahua indiánok szerint TONAN a földanyánk, amely mindnyájunkat szül, keble a forrás, amely mindenkit táplál, de az a száj is, amely mindenkit megesz.

A Karibi szigetek lakóinak hitregéje szerint, az emberek elvetett kövekből, illetve egy pálma magjaiból lettek.

A vicsiták azt beszélik, hogy őseik egy barlangból jöttek elő, a peruiak Czucó mellett mutogatták is azt a barlangot, amelyből hősük VIRA-KOCSA a földre jött, s amelyet aztán lakásául használt.

A brazilok mondáiban az emberek eredetileg a föld alatt éltek, s mikor uralkodójuk véletlenül a felszínre jutott, visszamenve nagyon óvta alattvalóit, hogy kimerészkedjenek. Néhányan azonban nem hallgattak rá s ezek lettek az emberiség ősatyjai.

A mandan indiánok, még azt is tudják, hogy ebbe a földalatti országba csak a fák gyökere mentén szivárgott le némi világosság, és napfény, de éppen ezen az úton sikerült néhány vakmerőnek a föld felszínére felkapaszkodni. Majdnem egész Amerikában elterjedt az a hit, hogy a világ az őSVÍZBőL, az ÖZÖNVÍZBőL jött létre.

Forrás: holvolt.gportal.hu Képek: Google

Cím: I ker. Amerika eredetmondái
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu