AFRIKAI EREDETMONDÁK

A zulukafferek, UKULUNKULUNAK hívják a főistenüket. Azt beszélik róla, hogy SÁR-BÓL teremtette az embert, s mindazt, amire az embernek szüksége van. Ukulunkulu gondoskodott az ember számára védőszellemekről, orvosságról, és ő tanította őket a varázslatra. Ukulunkulu tiltotta meg a testvérek között való házasságot s ő teremtette meg a királyság intézményét.

A vanyorok KATONDÁNAK hívják a világ teremtőjét, aki sokkal nagyobb mintsem az emberekkel törődnék. Azt mondják, hogy a földtől annyira távol s annyira az em-berek kicsinyes gondjai felett áll, hogy vele, sokkal kevésbé számolnak, mint, azokkal a földön lakozó erőkkel és szellemekkel, amelyek sokkal közelebb vannak az emberhez, bajt is okozhatnak neki, de segítenek is rajta. A föld, a hegyek, a források, a mennydörgés és a villám, fák, a sziklák, mind ilyen erőforrások, melyek rendkívüli tiszteletben részesülnek.

Az Afrikai dinkák például dalban őrzik a teremtés történetét. Istenük DENDID.

Mikor DENDID mindent megteremtett, megalkotá a fényes Napot. A fényes nap felkel estére válva, lenyugszik s reggelre ismét az égen, ragyog. ő teremtette a szende Holdat is, amely felkel lenyugszik, de visszajön újra ő is. DENDID hozta létre a csillagokat. A csillag is ragyog és kialszik, de este telve velük az égboltozat. DENDID teremtette az embert is, de nem olyannak, aki újra él. Az ember születik, leszáll a sírba, de onnan többé vissza nem tér.

A busmanok a Nap és a csillagok mélységes tiszteletéről szólnak. Az égen látható csillagképeknek állatneveket adtak, s neveik ekképpen őrződtek.

A hottentotta nép istene HEISTI EIBIP van egy SÁNTA istenük is, akiről nagyon humoros dolgokat regélnek.

A felső Guineai öböl közepe táján elterülő Togo gyarmat területén él, az Eve nevű törzs.

Az Eve törzs főistene MAVU, akit ember alakúnak képzelnek el. MAVU teremtette az embert. Az égben lakik. A kék ég az ő fátyola, amelybe beburkolódzik, az égen szétáradó világosság pedig nem más, mint Mavu testéből szétfolyó OLAJ. Mavu szí-ne fehér, ezért minden, ami fehér színű nagy tisztelettel övezik.

Az Agu-hegy táján Mavu helyét KPASJA foglalja el. Azt mondják róla, hogy ő te-remtette a napot, a holdat, a csillagokat, ő adja az esőt, ő csinálja a nappalt és az éjszakát. Tőle származik a gyermekáldás, ő rendelkezik a betegségekkel és a halállal is. A szellemek, mind tőle függnek, s az ő alárendeltjei. KPASJA Mavunak atyja, akit ezért MAVUTÁNAK, isten Fiának neveznek.

Amint a fent leírtakból kitűnik, nem igazán teljesek ezek az eredetmondák. Íze-lítőül azért ezek is megteszik a magukét. Felfedezhető bennük a nagyon hasonló eredethit.

AZ AUSZTRÁLIAI ÉS A SZIGETTENGERI NÉPEK EREDET MONDÁI

Szumátra északnyugati részén élnek a batakok akik a legjobban őrizték meg ere-detmondáikat.

Főistenük MULA dsadi, aki a világot teremtette, de ő azonban a világuralmat HÁ-ROM MÁS istennek, BATARA GURU, SORIPADA és MANGALABULAN, adta át, akik a hindu Trímurti istenségekkel azonosak.

Mindhárom istent MULA dsadi teremtette.

Egy teremtésmonda szerint feleségeik úgy születtek, hogy teremtett egy FÁT, a Fára pedig egy tyúkot. A tyúk, minden reggel leszállt a fáról és három harmat-cseppet csippentett fel. Hosszú idő múltán, három tojást tojt, amelyek akkorák voltak, mint egy-egy vizeskorsó. A tyúk kétségbeesve siránkozott:

– Ó én szerencsétlen! A fejem akkora, mint egy kanál, a testem, olyan vastag, mint egy pálmalevél szára, a tojásaim meg, akkorák, mint egy fazék! Mit csinál-jak, hogyan tudom én ezeket kikölteni?

– Mula dsadi megszánta a tyúkot, elküldte hozzá hírnökeit, a FECSKÉT, és egy BOGARAT, ezek megnyugtatták a tyúkot, mire az a tojások kiköltéséhez fogott. Egyszer költés közben megszólaltak a tojások:

– Anyánk ne csípd meg a fülünket, hogy utódaink süketek ne legyenek. Ne csípd meg a szemünket, hogy utódaink vakok ne legyenek… A tyúk borzasztóan megijedt, mikor tojásai kívánságait hallotta. „

Ó én szerencsétlen! Én tojtam őket, s ők tanítanak engem”! Kérésükre aztán, még-is segített nekik a tojásuk héját feltörni, mire a tojásokból három LEÁNY lépett ki. Mikor ezek megnőttek Mula dsadi három FIÁHOZ mentek feleségül. Ezekből szár-mazott az emberiség.

Teremtésmondákban különösen a dajakok mondakincse gazdag.

ős Istenük Mula dsadi, aki két rögöt dobott a világ teremtésekor a földre. Eze-ket eső áztatta, napfény porlasztotta. Kilenc hónapra, napfényre került belőlük a férfi és a nő, akiket Mula dsadi rögökbe varázsolt.

A világot háromemeletesnek hiszik. Legfelső emelet a menny, melyben az istenek laknak családjaikkal.

A mennynek HÉT rétege van, a középső a föld, a legalsó a halottak és a démonok lakóhelye, az alvilág. Valamikor régen a föld sokkal közelebb volt a mennyhez s az emberek és istenek sokkal közvetlenebbül érintkeztek egymással. Azonban az emberek rosszasága elidegenítette az isteneket, hozzájárult ehhez a föld kigő-zölgésének rossz szaga is, amit az istenek nem szívlelhettek, így ezért a menny elérhetetlen messzeségbe távolodott a földtől. A főisteneik mellett, vannak ter-mészeti erőket megszemélyesítő isteneik.

Ilyen a földben lakó, gyík formájában megjelenő BORASPATI ni tanó, aki a föld termékenységének az istene. A mezei munka megkezdésekor, házépítéskor, sírásás-kor, neki kell áldozni, részben azért, hogy a földműveléshez, házépítéshez, ál-dást adjon, részben pedig azért, hogy ne nehezteljen a föld feltúrásáért.

A halászok BORU SAKIANG naga nevű istennőt tartják a vizek uralkodónőjének, a halak az ő tetvei, a dajákok ezért imádkoznak hozzá, hogy állatkáit küldje az ő hálóikba. DEPETA idup a gyermekáldás isten párja. Gyermektelen házaspárok hozzá imádkoznak gyermekáldásért.

A batakok SIGAMANGARAJÁT imádják istenként.

A TOBA-TÓ mellett a BAKARAI szakadékban székel két fiával. Azt tarják róla, hogy esőt csinál, napfényt áraszt a világra, a nyelvén szőrök nőnek, alakját változ-tatni tudja, nem hal meg, hanem átváltozik.

Új-GUINEA szigetén élő pápuák TANGAOLA nevő főistent tisztelik.

Tahitiban, TAAROA, Újzélandon, TANGAROA, Havain, KANALOA a neve.

Azt tarják róla, hogy ő teremtette a világot és egyúttal a tengerek ura is. A pápuák szerint a világ egy óriás madár tojásából kelt ki, és azt beszélik, hogy a halászó istenek a szigeteket horgukkal húzták fel a tenger fenekéről.

Az Újzélandi hitrege szerint, a föld és az ég úgy keletkezett, hogy az egymással teljesen összeforrott PAPA és RANGI (ÉG és FÖLD) gyermekeik napfény utáni sóvár-gását meghallgatván, elváltak egymástól. Az emberek így világossághoz jutottak. A föld azonban köd formájában küldi sóhajait és vágyakozását az ég felé, az ég pedig harmatot sír azért, mert a földtől el kellett válnia.

Az eredetileg óriási szárazföldet a víz árja elöntötte, úgy, hogy abból csak a magasabb részek maradtak meg szigeteknek.

A maorik hirtegéiben kimagasló szerepe van MAUINAK, aki részben TANGAOLÁVAL azo-nos.

MAUI a tenger iszapjából keletkezett, csónakot készített, és kitalálta a halá-szatot, hogy a tenger fenekéről kihalássza a szárazföldet. Nagy viharokat tá-maszt, a HINE-NUI-TE-PO nevű szörnyeteg szájába csónakázott, az elnyelte, mire ő az alvilágba jutott, ahol csodálatos dolgokat vitt végbe.

MAUI teremti meg az embert s megtanítja, mindenféle hasznos és szükséges dolog-ra. MAUI mint ember vándorol a földön, hol az embereken segít, hol túljár az eszükön, komoly és humoros kalandokba bonyolódik. Az isteneknek mennyei lakásaik vannak, ahol együtt élnek.

Új-Guineában QUAT nevű NAPISTENT tisztelik, aki kőből születik a hajnal előhír-nökéül kijelöli a kakast, és napcsónakján hajózik végig az égen.

Egy másik hitrege arról beszél, hogy OLIFAT, az istenfiú, a földről atyjához az égbe akar repülni, de leesik. Az után úgy segít magán, hogy nagy tüzet rak s a füst segítségével, az égbe száll.

A Fidsi-szigetek lakóinak NDENGEI az istenük, aki szolgái révén áldozatokat kö-vetel, s akinek fia hordja össze a hívek imádságait. NDENGEI a világot a hátán hordozza, ha megmozdul, az emberek földrengést éreznek. NDENGEI élet és halál ura, ő a holtak ítélő bírája is.

Forrás: holvolt.gportal.hu Képek: google

Cím: I ker. Afrikai eredetmondák
Tel: 0036705322177
E-mail: [email protected]
Web: www.hirmagazin.eu