Óvatos változásokat vezetett be Donald Trump amerikai elnök, válaszul azokra a hetek óta tartó tiltakozásokra, amelyeket az afroamerikai Georg Floyd brutális rendőrségi intézkedés miatti halála váltott ki.

A hatósági személyek fellépése, amikor erőszakot alkalmaznak, meg kell, hogy feleljen bizonyos alapszabályoknak – mondta Trump elnök a Fehér Házban aláírt rendeletről. Fojtófogást e normák szerint például csak életveszély esetén alkalmazhat a rendőr.

Újítás, hogy a rendőrhatóságoknak ezentúl meg kell osztaniuk egymással azt az információt, ha egy egyenruhást túlzott erőszak alkalmazása miatt elmarasztaltak. Ezzel lehet ugyanis elejét venni, hogy egy elmarasztalt rendőr egy másik rendőri szervnél helyezkedjen el.

Emellett

megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy az amerikai rendőröket kevesebb „halálos fegyverrel” szereljék föl.

A Demokrata Párt máris bírálta a rendeletet, mondván, az intézkedések nem elégségesek. Chuck Schumer, a szenátusban kisebbségben lévő demokrata párti képviselőcsoport vezetője hozzátette, a rendelet emellett nem teszi semmissé Trump elnök korábbi „uszító retorikáját”.

A 46 éves, fekete bőrű George Floydot május 25-én Minneapolisban négy rendőr igazoltatás közben a földre teperte, és egyikük percekig térdelt a nyakán, annak ellenére, hogy a férfi többször is jelezte, hogy nem kap levegőt. Floyd a kórházba szállítás után meghalt. A súlyos incidens a rasszizmus és a rendőri brutalitás elleni tüntetéseket váltott ki az Egyesült Államokban és a világ számos más országában.

Nyitókép: MTI/EPA/Pool/Kevin Dietsch