A kormánykoalíció tavaly augusztus óta engedélyezi, hogy az oltalmazotti státusszal rendelkező illegális bevándorlókhoz családtagjaik is csatlakozhassanak. Ez szakértők szerint újabb meghívólevelet jelenthet a bevándorlóknak.

öbbszörös túljelentkezés mellett zajlik a migránsok családegyesítése Németországban. A kormánykoalíció tavaly augusztus óta engedélyezi, hogy az oltalmazotti státusszal rendelkező illegális bevándorlókhoz családtagjaik is csatlakozhassanak.

Az első hónapokban átlagosan 522 vízumot adtak ki szülőknek és gyerekeknek, vagyis a közvetlen családtagoknak. Decemberben már 1050, januárban pedig 1096 migránst engedtek be annak ellenére, hogy havonta ezerben maximálták a létszámot. A német belügyminiszter szerint összetorlódtak a kérelmek, azért lépték át a korlátot.

Zajlik a migráció legalizálása

Jelenleg 250 ezer oltalmazott él Németországban, akik nem jogosultak a menekültstátuszra, de haza sem térhetnek, mert veszélyben lehet az életük. A szakértő szerint az eljárás nem más, mint a migráció legalizálása.

A brüsszeli politikusok folyamatosan arról beszélnek, hogy az illegális bevándorlásnak a különböző szintjeit legalizálni kell Európában, és ennek az egyik módja a családegyesítési folyamatok támogatása – fogalmazott Deák Dániel az M1 Unió28 című műsorában. Hozzátette, ennek keretében évente körülbelül 12 ezer migráns érkezik be legálisan Nyugat-Európába.

Egyes beszámolók szerint a migránsok egy részét szociális bérlakásokba költöztetik. Ha nincs elég hely, sok esetben kiköltöztetik az ingatlan német lakóját, de az sem akadály, ha az illető nyugdíjas vagy ha van munkája.

Menekültstátuszt akarnak szerezni

Deák Dániel szerint a migránsok azt akarják elérni, hogy valamilyen úton-módon megszerezzék a menekültstátuszt, és letelepedjenek, majd pár éven belül családtagjaikat is Németországba hívják. Ha ez megtörténik, utána már szinte elképzelhetetlen, hogy elhagyják az Európai Unió területét.

Miután a bevándorlók letelepednek, gyerekeket szülnek, új kapcsolatokat építenek ki Európában, így a nyugat-európai vezetőknek már nehezen nyílik lehetőségük arra, hogy kitoloncolási folyamat keretében visszaküldjék őket a származási országokba – jegyezte meg.

Nehéz kiutasítani a terrorgyanús személyeket

Nehezen tudják kiutasítani Németországból a terrorgyanús személyeket is. Az állam az új jogszabály szerint megvonhatja az állampolgárságot, de csak bizonyos feltételekkel. Azoktól vehetik el a német állampolgárságot, akiknek van más állampolgársága is, és 18 éven felüliek. Feltétel még, hogy csak azon terrortámadások elkövetőit lehet kiutasítani, amelyeket a törvény elfogadása után követnek el.

A törvény az Iszlám Államtól hazatérő zsoldosokat nem érinti, és épp ez az utolsó kritérium jelenti a legnagyobb problémát – jelentette ki Bertha László, a Századvég elemzője. Elmondta, a német törvényhozók alkotmányos okokra hivatkozva döntöttek úgy, hogy ez a törvény nem lehet visszamenőleges hatályú. Emiatt akár azok a terroristák is visszatérhetnek Németországba, akik korábban terrorcselekményeket követtek el Szíriában az Iszlám Állam harcosaként.

Biztonsági kockázat 

A német szövetségi bűnügyi hivatal információi szerint az utóbbi években nagyjából ezren csatlakoztak az Iszlám Államhoz. Körülbelül háromszázan már visszatértek Németországba, a jogszabályok szerint azonban nekik semmilyen következménnyel nem kell számolniuk.

Ez azonban biztonsági kockázatot jelent Németországnak és a többi tagállamnak is, hiszen terroristák fognak élni közöttük, akik ellen nem tehetnek semmit – hívta fel a figyelmet Bertha László. Hozzátette, nem lehet tőlük elvenni az állampolgárságot, és az új törvény csak a jövőbeni bűncselekményeikre gyakorol hatást.

Az osztrák kormány Németországgal ellentétben Európán kívül kezelné az Iszlám Államhoz csatlakozott uniós állampolgárok ügyeit. Herbert Kickl belügyminiszter azt mondta, „a Közel-Keleten kell kialakítani egy különbíróságot, amely lefolytatná a szükséges eljárásokat.”

M1