Home Főhírek Gazdaság Akár 80 százalékos kárt is okozhatott a virágzó kajszinál a fagy

Akár 80 százalékos kárt is okozhatott a virágzó kajszinál a fagy

agrarszektor

A március végi fagy a barackfák virágzásában okozta a legnagyobb kárt – mondta el az InfoRádiónak a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács alelnöke.

Az elmúlt két hétben két nagy fagyhullám is kialakult az országban – hívta fel a figyelmet Apáti Ferenc. Az első múlt hétfő hajnalban, mínusz 4, mínusz 6 Celsius körüli lehűléssel, a hideg pedig tartotta is magát az azt követő napokban, kedden, szerdán és csütörtökön, a korai órák hőmérséklete mínusz 2, mínusz 4 fok körül alakult. A másik hullám az elmúlt két napban következett be, amelyről bár érdemi információk még nem állnak rendelkezésre, de

vélhetően jelentősebb fagykárokat okozott a múlt heti lehűlésnél

– tette hozzá a terméktanács alelnöke.

A múlt heti fagyhullám elsősorban a kajszibarackot és az őszibarackot érintette negatívan, hiszen ez az a két gyümölcsfaj, amelyek már virágzásban voltak. Előbbi gyakorlatilag teljes virágzásban áll, míg utóbbi 50-60 százalékos állapotban. Jelen pillanatban az látszik, hogy

a kajsziban 40 és 80 százalék közötti a virágkár mértéke

– fajtától és termesztőkörzettől függően nagy nagy mértékben szórt a kép. Az őszibarack esetében, miután néhány nappal visszább tart virágzásban, mérsékeltebbek a károk: 30 és 60 százalék közöttire becsülik fajtától, körzettől függően.

Balatonvilágos, 2020. március 31. Kajszibarackfákat melegítenek tüzekkel a fagy ellen védekezve egy Balatonvilágos közelében fekvő gyümölcsösben. MTI/Varga György

A szakember kihangsúlyozta:

a virágkár nem egyenlő a terméskárral,

és nem is menne bele olyan becslésbe, hogy az említett virágkárok milyen mértékű termésveszteséget fog eredményezni, miután ez sok okból kifolyólag „abszolút láthatatlan”, és majd 4-6 hét múlva derülhet csak ki. Apáti Ferenc arra is kitért, hogy a most bekövetkezett szállított fagyok nem, vagy csupán nehezen kivédhetők, eredményesen inkább az úgynevezett kisugárzási fagyok ellen lehet lépéseket tenni. A hőmérsékleteket tekintve pedig a mínusz 4, mínusz 6 fokkal még fel lehet venni a versenyt különféle fagyvédelmi módszerekkel, mínusz 8, mínusz 10 Celsius ellen viszont már igen korlátos bármely technika.

Balatonvilágos, 2020. március 31. MTI/Varga György
Képek: MTI/Varga György
Nyítókép: agrarszektor
infostart, Hirmagazin.eu
ElőzőKaranténba kerültek a külföldről behozott autók is
KövetkezőMár több mint 1 millió ember fertőződött meg koronavírussal a világon (18+)
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás