Home Főhírek Bűnügy, bűnmegelőzés, balesetinfó Akácfa utcai gyilkosság: Egy közismert politikus is rendszeres vendége volt a meggyilkolt...

Akácfa utcai gyilkosság: Egy közismert politikus is rendszeres vendége volt a meggyilkolt lánynak!

2015 05 10 225358
Brutálisan meggyilkoltak egy 19 éves nőt péntek éjszaka Budapesten. A Bors úgy tudja, meztelenül, összeverve találtak rá az áldozatra saját lakásában – írja az atv.hu.

„Nancyt a kisebbik szobában, a földön, meztelenül találták meg. Az arcát a bántalmazás miatt alig lehetett felismerni – mondta a lap egyik forrása, majd hozzátette: „azt is hallottam, hogy abban az időszakban, amikor a gyilkosság történt, a térfigyelő kamerák nem működtek, azaz az elkövetőről nem készültek felvételek. Furcsállnám, ha ez igaz lenne, bár ki tudja, manapság minden megtörténhet”.

A Bors egy másik forrása, aki jól ismerte a meggyilkolt nő életét határozottan állította, hogy alkalmi barátai között ismert embert is találni:

„Egy közismert, tévében sokat nyilatkozó politikus is rendszeres vendége volt. Sokan alaposan meglepődnének, ha kiderülne, ki az a látszólag példás családi életet élő férfi” – mondta a barátnő, aki azt is elmondta, hogy kettejük egyik együttlétéről videofelvétel is készült, ami a meggyilkolt nő telefonjában is benne kell, hogy legyen:

„A telefon a rendőrségnél van, így a felvétel feltehetően nem kerül nyilvánosságra” – fűzte hozzá a forrás.
Forrás: TheNews

Exit mobile version
Megszakítás