Ajak a koraújkorban

1773-1786 között a korábban itt lakó reformátusok és a beköltöző római katolikusok között a középkori templomért indult perben kiderült, hogy a kálvinisták száma 142, míg a görög-római katolikusoké 308. A falu betelepítése a XIX. század elején kezdődött el. Így alakult három részre a falu. Magyarvég, Nagyajak (Faluderék), Kisajak (Tótvég).

Legrégibb műemléke a mai református templom, mely eredetileg katolikus volt. Építési ideje a XIII- XIV. századra tehető. Az első említés 1332-35-ből való, mely szerint Szent Miklós tiszteletére szentelték fel.

1681-ben a templom egy része elpusztult, a lakosság féltett holmijának megőrzésére használta. 1773-76 között, egy templomhasználati per után a reformátusok tulajdonában maradt. 1786-ban sor került a helyreállítására, az eredeti tervek alapján. A gyülekezet első anyakönyve 1788-tól indult. Egyhajós, egyenes szen­télyzáródású középkori temp­lom, tető feletti kis toronnyal. A főhomlokzatból négyzetesen kiugró nyeregtetős, ajtószárny nélküli bejárati csarnokkal. Felette kör alakú világító ablakkal. A hajó sarkait egy-egy a tetőrész magasságáig felfutó támpillér erősíti. A templomhajó déli részén három, a szentély hátsó falán két keskeny résablak van.

A templomper után a katolikus lakosság elhatározta egy új templom felépítését. 1819-ben ez meg is történt és a jelentős adományokból, igen gazdag felszereléssel. Sajnos ezek ma már nem lelhetők fel. Egyhajós késő barokk stílusú templom, homlokzat előtti toronnyal. Mai alakját a XIX. század 30-as éveiben nyerte el, hozzáépítve a sekrestyét.

A görög katolikus templom 1858-ban épült.

Ajak község, népművészete révén országos hírű, a megye legszínesebb települése. A népviselet nem a külvilágnak szólt, a község belső használata lett. A régi népviselet hagyományait már csak az idősebb korosz­tály őrzi.

Három egyházközösség működik. A római katolikus a legnagyobb lélekszámú. A templombúcsút augusztus 15-én tartja Nagyboldogasszony tiszteletére. Lélekszámban a görög, majd a református egyházközösség következik.

Forrás: http://www.ajak.hu/?module=news&action=show&nid=5370#MIDDLE

Cím: Ajak Ady Endre u. 2.
Tel: +36 (45) 455 055
E-mail: ajakhiv@freemail.hu
Web: http://www.ajak.hu

Exit mobile version
Megszakítás