Home Főhírek Belföldi hírek Aggódhatnak az ellenfelek, Orbán Viktor Miniszterelnökünk még legalább 15 évre tervez

Aggódhatnak az ellenfelek, Orbán Viktor Miniszterelnökünk még legalább 15 évre tervez

Orbán Viktor: "Igen a demokráciára, nem a liberalizmusra" / Fotó: MTI - Koszticsák Szilárd

A Századvég elnöke és a 888.hu főszerkesztője a Hír TV Magyarország élőben című műsorának kihelyezett, tusványosi adásában értékelte Orbán Viktor Miniszterelnökünk szombat délelőtti beszédét.

A Századvég elnöke, G. Fodor Gábor, a műsorvezető Velkovics Vilmos, valamint Boros Bánk Levente politológus társaságában elemezte a magyar miniszterelnök tusványosi előadását, közvetlenül annak befejezése után.

A 888.hu főszerkesztője kiemelte, Orbán Viktor nyári beszédei az elmúlt 30 év során kiemelt, szakrális hellyé tették Tusványost, melyre ma már az egész világ odafigyel.

GFG szerint Orbán, aki a nemzet miniszterelnökeként, egy egész politikai generáció vezetőjeként tartott előadást a jubileumi 30. Tusványoson, egyértelműen meghatározta, hogy mi a feladata ennek a politikai generációnak:

meg kell erősíteni a magyar nemzetet!

A hogyan kérdésre pedig azt a választ kell adni, hogy ez csakis a liberalizmus legyőzésével lehetséges.

A liberalizmus a tézis, az illiberalizmus, melynek magja, a keresztény szabadság és kultúra pozitív dolgokra irányul, pedig az antitézis

– húzta alá G. Fodor Gábor, hozzátéve, hogy Magyarország és a Fidesz-KDNP sikerei lehetővé tették, hogy ma már ki lehet mondani az illiberalizmus szót, amely a liberálisok vádjaival szemben nem veszélyes a szabadságra, a demokráciára és az európai rendre.

Éppen ellenkezőleg, egy olyan nemzeti politika képviseletét jelenti, amely közösségben gondolkodik, megvédi a határokat, elutasítja a migrációt, középpontjában pedig Európa keresztény hagyományainak védelme és megőrzése áll.

Fotó: Kozma Zsuzsi

A Századvég elnöke ugyanakkor hozzátette, a liberalizmus is tartalmaz értékeket: ilyen például az egyéni szabadság vagy a magántulajdon védelme; de az elmúlt időben valami történt a liberalizmussal, nem lehet megnevezni a dolgokat, magát az illiberalizmus szót sem lehet kimondani, mindent áthat a píszí uralma.

GFG szerint azért gyűlöl minket a liberális establishment, mert lényegileg mást csinálunk, mint ők.

Ez egy olyan vitahelyzet, amelyben nem észérveket használnak, hanem megalapozatlan, gyűlöleten alapuló hamis vádakkal illetnek minket

– tette hozzá.

G. Fodor Gábor – Orbán Viktorral összhangban – elmondta, hogy a liberális demokrácia egy relatíve új fejlemény, a demokrácia előbb volt keresztény, mint liberális.

Az európai politikai gondolkodásnak keresztény gyökerei vannak: az egyenlőség az Isten előtti egyenlőségből, a szabadság pedig a kereszténység felelősségelvéből táplálkozik. De példának okáért a szolidaritás is egy abszolút keresztény erény

– hangsúlyozta.

Lapunk főszerkesztője a Hír TV kamerái előtt aláhúzta, aggódhatnak az ellenfelek, hiszen Orbán Viktor beszédéből kiderült, hogy a korábban emlegetett 2030-as dátum immáron 2034-re módosult.

A miniszterelnök elmondta, hogy még legalább 15 évre tervez. A következő 15 év feladata, hogy meg kell erősíteni a nemzetet. Ennek eszközei többek között a családtámogatás, a határvédelem, a migrációval szembeni küzdelem, valamint a keresztény szabadság és kultúra védelme

– mondta G. Fodor Gábor, hozzátéve, hogy habár ebben az igazságtalanul nehéz küzdelemben az ellenfél felé lejt a pálya, sosem szabad feladnunk a harcot, bátornak kell lennünk, s kitartani a végsőkig, mert csak így tudunk győzelmet aratni.

Megjegyezte, Orbán Viktor nem véletlenül üzente azt előadása végén, hogy „ne féljetek”, ugyanis mindenki, aki szembehelyezkedik a liberális világrenddel, aljas támadásoknak van kitéve.

Végül, de nem utolsósorban GFG kihangsúlyozta, hogy az ellenzék kérdésére, miszerint „Magyarország minek ugrál a nemzetközi politikában?” az a helyes válasz, hogy azért, mert a lécet máskülönben nem lehet átugrani.

szazadveg, 888, HírTV, Hirmagazin.eu

ElőzőMa ünnepli századik születésnapját Bálint gazda! Isten éltesse!
KövetkezőSzexuális zaklatás gyanúja miatt nem engedik ki Kenderesi Tamást Dél-Koreából
Bognár Géza vagyok, a Hirmagazin.eu Online Média tulajdonosa és főszerkesztője. Hamarosan 10 éves lesz a Hirmagazin, és a magam részéről nagyon büszke vagyok rá, mert az eltelt időszakban sok olvasónak nyújtottunk minőségi olvasótájékoztatást, örömteli szórakozást és önfeledt pihenési lehetőséget tartalmainkkal! 30 éve foglalkozom írással, korábban írtam különböző témájú esszéket, novellákat és regényt is, most az újságírás lett a szenvedélyem! A Hirmagazin.eu Online Médiában írt cikkeimet a hétköznapi emberek gondolati világával, és nemességük egyszerűségével írom, ebben a mai világban nem terhelem olvasóinkat a nehéz irodalmi nyelvvel, hiszen az olvasók nagy többsége pihenni, kikapcsolódni, tájékozódni vágyik, nem pedig "bogarászni" a bonyolult sorok közt. Olvassátok a Hirnagazint, pihenjetek, kapcsolódjatok ki, tájékozódjatok, és akinek valami ötlete van, vagy képe, videója, vagy csak egyszerűen szeretne megjeleníteni egy történetet, élményt, elmélkedést, .. szeretettel várom megkeresését a Hirmagazin.eu Online Média központi e-mail címén, itt: sajtoiroda@hirmagazin.eu. Rendszeres olvasóinknak és olvasóinknak köszönöm a hűséget, a sok-sok kommentet, odafigyelést, és építő vagy akár dorgáló kritikákat is! Olvassatok tovább is minket és legyen szép napotok, életetek! Bognár Géza
Exit mobile version
Megszakítás