Időpontja évről évre változik, Szent András napjához (november 29.) legközelebb eső vasárnapon ünnepeljük. Színe a lila: a templomi terítő lila, a szertartáson a pap lila miseruhát vagy stólát visel, illetve az adventi koszorún elsőnek meggyulladó gyertya színe is lila.

advent1

Az első adventi vasárnapon egy kék köpenybe öltözött angyal érkezik, aki az emberek közötti kommunikációt erősíti fel és megnyitja a lelkeket egymás felé.

Az első gyertya meggyújtásakor végiggondolhatjuk azokat a próféciákat, amik a Messiás eljövetelét előre meghirdették. Isten annyira szeret minket, hogy már jóval a születésünk előtt gondja volt ránk. Jézus bennünket helyettesítő áldozatát előre hirdették a próféták. Hangzik ma is, utólag ez az örömhír: hogy úgy szereti Isten a világot, hogy Egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen (János evangéliuma, 3. fejezet).

Forrás: wikipedia; Kép: Google;
Korrektúra: www.hirmagazin.eu

Kapcsolódó cikk: Advent, adventi idószak