Profitorientált környezetben a cégek számára fontos szempont, hogy költségeiket a lehető legalacsonyabb szinten tartsák. A munkáltatóknak az egyik legnagyobb anyagi ösztönzést kétségtelenül a rehabilitációs hozzájárulás csökkentése jelenti.
Ezenkívül a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása után többféle más kedvezmény is igénybe vehető mind a munkáltató, mind a munkavállaló oldaláról nézve. Ezeket vizsgáljuk meg alaposabban kétrészes cikkünkben.
A rehabilitációs hozzájárulásra vonatkozó szabályokat a megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény(Mmtv.) 22–24. §-ai tartalmazzák.
Az Mmtv. 23. § (1) bekezdése alapján a jól ismert szabály a következő: amennyiben egy vállalkozásnál az átlagos statisztikai állományi létszám (amely alatt a Központi Statisztikai Hivatal munkaügy-statisztikai adatszolgáltatáshoz kiadott útmutatójában foglaltak szerinti tárgyévi átlagos statisztikai állományi létszámot kell érteni) a 25 főt meghaladja és a teljes munkaerő-állományának legalább 5 százalékát (továbbiakban: kötelező foglalkoztatási szint) megváltozott munkaképességű munkatársakkal nem tölti fel, akkor be kell fizetnie a hiányzó létszám után az éves rehabilitációs hozzájárulást.
Ennek éves összege a korábbi években 964 500 forint volt hiányzó létszámonként, azonban 2017-ben 1 147 500 forintra emelkedett az éves kötelezettség, ami számokban kifejezve 183 000 Ft/fő többlet adóterhet jelent a 2016-os évhez képest.
Továbbá, mivel a rehabilitációs hozzájárulás mértékét 2017-től a minimálbér értékéhez kötötték, a következő években a minimálbérrel egyetemben jelentősen tovább nő majd a rehabilitációs hozzájárulás összege is.
Az új szabály értelmében tehát a rehabilitációs hozzájárulás összege a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított minimálbér havi összege kilencszeresének megfelelő mértékére emelkedett [Mmtv. 23. § (5) bekezdés].
Ismétlésként, a kvóta teljesítésének szempontjából megváltozott munkaképességű személynek minősül,
- akinek egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 60%-os vagy kisebb mértékű [Mmtv. 2. § (1) bekezdés];
- aki legalább 40%-os egészségkárosodással rendelkezik (az erről szóló szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás, hatósági bizonyítvány, minősítés időbeli hatálya alatt);
- akinek a munkaképesség csökkenése legalább 50% (szakvélemény időbeli hatálya alatt);
- aki fogyatékossági támogatásban vagy
- vakok személyi járadékában részesül,
és munkaszerződése szerinti napi munkaideje a 4 órát eléri.
A foglalkoztatónak el kell gondolkoznia, hogy melyik az olcsóbb: ha foglalkoztat egy megváltozott munkaképességű munkavállalót, vagy ha kifizeti a hiányzó létszámra a közterhet.
Kép: https://www.hirmagazin.eu
Nézzük meg egy példán keresztül, hogy mi a válasz a kérdésre 2017-ben!
Az éves átlagos statisztikai állományi létszám legyen: 38 fő.
A kötelező foglalkoztatási szint tehát: 38 * 5% = 1,9 fő.
A fizetendő rehabilitációs hozzájárulás éves összege, ha nem foglalkoztatunk megváltozott munkaképességű dolgozót:
127 500 * 9* 1,9 = 2 180 250 Ft.
A rehabilitációs hozzájárulás éves összege a kötelező foglalkoztatási szintből hiányzó létszám, valamint a rehabilitációs hozzájárulás szorzata.
Ha foglalkoztatunk 2 fő megváltozott munkaképességű személyt 4 órában és a keresetük a minimálbér, akkor a következő költségekkel kell számolnunk (nem rendelkeznek rehabilitációs kártyával):
Bruttó bér: 2 * 63 750 Ft = 127 500 Ft
Járulék: 2 * 14 981 Ft = 29 962 Ft
2 fő foglalkoztatása 1 évre vetítve összesen: 1 889 544 Ft.
A példából jól látható, hogy a foglalkoztatás a fenti feltételekkel olcsóbb megoldás, mint a rehabilitációs hozzájárulás megfizetése. Ráadásul a számítás meggyőző eredménye mellett nagyon jó érv a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatásának ösztönzésére az is, hogy a vállalkozás gazdasági érdekeit segítik plusz munkaerőként.
Gyakran előforduló probléma, hogy a hiányzó létszámot és így a rehabilitációs hozzájárulás összegét rosszul határozzák meg az adózók akkor, ha már dolgozik náluk megváltozott munkaképességű dolgozó, de mégsem érik el a kötelező szintet.
Ezért nézzük meg mi történik az előző példával kis változtatás után!
Abban az esetben, ha a fenti munkáltatónál a megváltozott munkaképességű munkavállalók száma adott évben 1 fő (szintén 4 órában dolgozik, és nem rendelkezik rehabilitációs kártyával), akkor a rehabilitációs hozzájárulást 0,9 fő után kell megfizetni:
127 500 * 9* 0,9 = 1 032 750 Ft.
Ha az 1 fő megváltozott munkaképességű személy keresete itt is a minimálbér arányos része, akkor a következő költségekkel kell számolnunk:
Bruttó bér: 63 750 Ft
Járulék: 14 981 Ft
Foglalkoztatása 1 évre vetítve összesen: 944 772 Ft.
Összesen 1 977 522 Ft az összes fizetendő közteher 1 fő megváltozott munkaképességű személy foglalkoztatása esetén, ami még mindig olcsóbb, mintha az 1,9 fő után fizetné meg a cég a rehabilitációs hozzájárulást.
A rehabilitációs hozzájárulás megfizetésekor év közben negyedévenként előleget kell fizetni. Az előleg mértéke a mindenkori tárgynegyedévre vonatkozó tényadatok alapján kiszámított éves rehabilitációs hozzájárulás fizetési kötelezettség 25%-a.
Az előleg összegét a munkaadó maga állapítja meg, és a fizetési kötelezettség teljesítésével egyidejűleg vallja be. A negyedik negyedévre előleget fizetni nem kell, az utolsó részlet az adóévet követő év február 25-éig az éves elszámolással egyidejűleg esedékes.
A tevékenységet megkezdő munkaadó csak az első teljes negyedév után köteles először bevallást és előlegfizetést teljesíteni, amennyiben az adómentesség feltételének nem tesz eleget.
A rehabilitációs hozzájárulás fizetésének kötelezettségére vonatkozó szabályok célja nyilvánvalóan az, hogy „rákényszerítse” a munkáltatókat arra, hogy minél nagyobb számban foglalkoztassanak megváltozott munkaképességű munkavállalókat.
Következő írásunkban kitérünk a megváltozott munkaképességű személyek foglalkoztatása esetén felmerülő további kedvezményekre is.
Szakértő: Tirpák Anita mérlegképes könyvelő és adószakértő
